Egy rabbi Philip Marlowe és Columbo között
Harry Kemelman, A rabbi csütörtökön lelépett, Konkrét Könyvek, 2009, 349 o., 3499 Ft
Small rabbi története igazi sikersztori: az első kötet (A rabbi pénteken sokáig aludt, 1964) bestseller lett, az Edgar Award a legjobb első könyvnek választotta. Miközben folyamatosan jelent meg a sorozat többi része, Small rabbi alakja a hetvenes években már a filmkockákon is megelevenedett.
A sorozat legfrissebb magyarul olvasható kötete, A rabbi csütörtökön lelépett, szépen belesimul a Kemelmantól megszokott kellemesen unalmas hangulatba. Kemelman világában minden finomra plasztikázott: nincsenek igazi konfliktusok, mélyen gyökerező ellenségeskedések, még az antiszemitizmus is valójában csodálatból fakad, s a gyilkos tulajdonképpen egy tiszteletreméltó figura. De még az áldozat naturalisztikus ábrázolásával sem sokkol minket a regény, a hulla „két szeme között csúnya seb tátong” mindössze. Az olvasót nem érheti kényelmetlen vagy váratlan meglepetés: minden fordulat gondosan előkészített, minden apró történés már legalább húsz oldallal korábban sejthető. Kemelman az amúgy százoldalas sztorit mesterien lassan bontogatja háromszázötvenen keresztül.
A mai (magyar) olvasónak valóban unalmasnak tetszhet a regénybeli Barnard’s Crossing kisvárosi nyugalma, melyet egy-egy szörnyű bűntény is csak megbolygathat, de fel nem rázhat. David Small rabbi ugyanúgy nem kíván látványosan belefolyni a közösség vitás kérdéseibe, a partvonalról csendben figyeli az eseményeket, és ha szükségesnek tartja, bölcs tanácsokkal látja el a zsidó (hit)közösséget és a gyilkosság után nyomozó rendőröket.
Ami miatt igazán érdekesek lehetnek Small rabbi történetei, az a krimiirodalmi környezet, melyben megjelentek. Az 1960-as évek ugyanis izgalmas évtized az amerikai krimi történetében. A hard-boiled (keménykrimi) nagyjai – a Philip Marlowe-t megteremtő Raymond Chandler és A máltai sólyom szerzője, Dashiell Hammett – halála (1959, 1961) szimbolikus. Velük lezárul az az erőszakos korszak, mely a harmincas évektől jellemezte a krimiirodalmat. Az alvilág, a vér, a leszámolás, a bunyó világa a hatvanas évek második felétől egyre inkább szelídül, a bűnügyek jellege ugyanúgy megváltozik, mint a nyomozók és a bűnözők jelleme. Ha kicsit sarkítani akarjuk ezt az átalakulást: az ötvenes évek verekedő, agresszív detektívjeit a hatvanas évek formálják át, megteremtve ezzel az alapot többek között a hetvenes évek szórakozott zsenijének, Columbo hadnagynak is.
A krimi a társadalmi változásokra igen érzékeny műfaj, a nyomozók és a bűnözők alakja illeszkedik az aktuális problémákhoz. A harmincas évek krachja és az ebből fakadó szociális, morális válság teljesen más rendteremtőket, hősöket termel ki, mint a hatvanas évek merényletei, háborúi és ellenkultúrája, vagy a hetvenes évek politikai botrányai. Small rabbi történeteit Kemelman jórészt a hatvanas-hetvenes években írta, amikor a krimikben már nem a kemény vonalakkal megrajzolt, általában magányos detektív teremti meg a rendet, hanem a folyamatosan fejlődő, hibázni is képes, hétköznapi, közösségi emberből gyúrt nyomozó. A bűn már nem egyszerűen vérontás, rablás, csalás, hanem absztraktabb formát ölt: nem mentes a politikától, társadalmi, vallási kérdésektől. A megváltozott körülmények nemcsak lehetőséget teremtenek a moralizáló, lelkizős detektív megteremtésére, hanem lényegében el is várják tőle, hogy ilyen legyen. A konzervatív zsidóságot képviselő Small rabbinak sem lehet már határozott álláspontja, együtt kell éreznie ellenségeivel és barátaival, meg kell tudnia érteni a másik oldalt is ahhoz, hogy jó döntéseket hozzon a közösség békéje érdekében.
Egy ilyen vázlatos áttekintés után pedig már egyáltalán nem meghökkentő, hogy a hatvanas, hetvenes évek kisvárosi detektívje egy rabbi legyen, akinek figurájától egyébként sem áll távol a folyamatos tanulás, az önvizsgálat, a megfontolt döntéshozatal. Míg Small rabbi karaktere az első regény megjelenése előtt néhány évvel legfeljebb áldozat vagy károsult lehetett volna, addig Kemelman idejében már egy krimi kulcsfigurájává válhat.
A karaktercsere pedig szükségszerűen igényli, hogy a nyomozónak legyen ideje a töprengésre, az ügy aprólékos átvizsgálására. Így Kemelman krimijeiben már nem juthat több hely az akciódús mellékszálaknak vagy a bűnügyek és indítékok bonyolításának. Ez azonban azt eredményezheti, hogy az izgalmakra éhes olvasó hamar beleunhat a lassan hömpölygő, néhol érdektelen mellékinformációkról fecsegő fejezetekbe. Azoknak azonban, akik szeretnek elidőzni néhány epizódszereplő késő éjszakába nyúló, a történet szempontjából kevésbé érdekes beszélgetésénél vagy szívesen elmélyednek a kisvárosi viszonyok és pletykák tanulmányozásában, üdítő és szórakoztató olvasmány lesz Kemelman valamennyi rabbikrimije.
