A vallásváltoztatás anatómiája

Írta: Schweitzer Gábor - Rovat: Irodalom

Konrád Miklós vaskos kötete a magyarországi – magyarországi zsidó – társadalomtörténet egyik fontos kérdésének a feldolgozását tűzte ki célul. A zsidók vallásváltozatása – kitérése és áttérése – eddig sem számított ismeretlen kutatási területnek. Igaz, a kérdéskör komplex, számos tudományterülettel érintkező, a közép-európai kontextusra egyaránt figyelemmel levő vizsgálatára és különösképp monografikus feldolgozására eddig nem vállalkoztak. Amíg a kötet része döntően a vallásváltoztatás politika- és társadalomtörténeti körülményeit, jogtörténeti és statisztikai vonatkozásait, a vallásváltoztatással összefüggő politikai, publicisztikai és teológiai diskurzusokat, a szépirodalom reflexióit vizsgálja, addig a sodró lendületű második rész esettanulmányai a nyers számok mögött rejtőzködő emberi sorsokat elemzi, illetve a konvertiták áttérés utáni helyzetét mutatja be. A monográfiához rendkívül imponáló terjedelmű és mélységű jegyzetapparátus, illetve forrás- és irodalomjegyzék párosul.

A címben szabott időkeretekkel ellentétben a kötet – megjegyzem: helyesen – valamelyest tovább is megy az első világháború kitörésénél, hiszen miként Tolnay Károly, a majdani világhírű művészettörténész esetében, az első világháború alatti vallásváltoztatásokat is bevonja a vizsgálódásba.

A kötet alapkérdései legfőképp arra irányulnak, hogy vajon

mik lehettek az okai, illetve céljai a zsidók vallásváltoztatásának?

Magától értetődően másféle okai és céljai voltak a zsidók körében bekövetkezett konverzióknak, mint pl. a katolikus – protestáns relációban végbemenő áttéréseknek. Nyilvánvaló továbbá, hogy az indító kérdésekre koronként, társadalmi helyzettől, de még lakhelytől függően is más és más válaszokat kapunk. Eltérő motiváció vezérelte az emancipáció előtti, illetve az emancipáció utáni korok zsidó konvertitáit. Nagy érdeme a feldolgozásnak, hogy a 19. sz. második felétől a jellemzően az urbanizált neológ zsidóság köreiben bekövetkező vallásváltoztatásokat előmozdító, illetve befolyásoló körülmények mögé – az „okok” közé sorolva a vallási közömbösséget, a közösségi kötelékek lazulását, a nyelvi és kulturális adaptációt kifejező akkulturációt, a liberális emancipáció ellenhatásaként megjelenő és antijudaista elemeket magába ötvöző antiszemitizmust, a társadalmi szegregáció esetköreit, valamint a vallási meggyőződést; míg a „célok” oldalon jellemzően a társadalmi érvényesülés előmozdítása, illetve a vegyes házasság kötése szerepel – mindig odarendeli az egyént is. Erőfeszítő kutatómunka eredményeként kapjuk meg a kötet harmadik fejezetében a statisztikai adatsorok mögött rejtőzködő vallásváltoztató zsidók profiljait. E kutatómunka elsősorban a személyes jellegű források – levelek, naplók, visszaemlékezések, publicisztikai és szépirodalmi művek – alapján alkotta meg a különböző profilokat. A közelképek megrajzolását nyilvánvalóan befolyásolta a vallásváltoztatók relatíve magas száma, időbeli és térbeli szóródása, továbbá az a körülmény is, hogy személyre szabott források leginkább a vallásváltoztatók meghatározott társadalmi csoportjai (nagypolgárság, nagyburzsoázia, értelmiségiek) vonatkozásában maradtak csak fenn, ami az áttérők összlétszámának csupán a töredékét jelentette.

A jogtörténet iránt érdeklődőknek különösen hasznos az az összeállítás, amely a kitérésre, illetve áttérésre vonatkozó állami szabályozást mutatja be. Ebből a részből – többek között – a szabályozás fehér foltjaira is fény derül. Két esetkörre is gondolhatunk: a 7-18 év közötti kiskorúak ki- illetve áttérését csak gyámhatósági engedély mellett lehetővé tevő jogi szabályozásra, illetve az ennek ellenére mégis bekövetkező – ám szankciót maga után nem vonó – vallásváltoztatásokra; valamint a nem szabályszerűen végbemenő – tehát nem érvényes – kitéréseket követő áttérésekre.

Konrád Miklós:
Zsidóságon
innen és túl.
Zsidók
vallásváltása
Magyarországon
a reformkortól
az elsô
világháborúig.
(MTA Bölcsészettudományi
Központ Történettudományi
Intézet,
2014. p. 1-670.)

A monográfia súlypontilag a főváros, érintőlegesen egyes vidéki nagyvárosok (Szeged, Arad, Pécs) akkulturált, a judaizmus normáihoz és hagyományaihoz többnyire már lazán, vagy egyáltalán nem kötődő – neológ, vagy teljességgel szekularizált – rétegeiből kikerülő vallásváltoztatásokra, illetve vallásváltoztatókra koncentrál. A korabeli közéleti diskurzusok rekonstruálása során a kötet nagymértékben támaszkodott a különböző zsidó, illetve felekezeti kiadványokra és sajtóorgánumokra is: pl. az Egyenlőségre, a Magyar Zsidó Szemlére, a Magyar Izraelre, a Hitközségi Szemlére, a Budai Izraelita Hitközség Értesítőjére. A felekezeti sajtó olyan ablakot tár az olvasó elé, amelyen keresztül

betekinthet a neológ zsidóság hétköznapjaiba.

A vallásváltoztatásokkal összefüggésben felvillannak – egyebek mellett – a vallástalanodással, a vallásoktatással, az ifjúsági istentiszteletekkel összefüggő dilemmák, illetve a kedvezőtlen folyamatok megállítása érdekében megfogalmazott javaslatok is.

A századforduló vallásváltoztatásaira vonatkozó statisztikai források – a Központi Statisztikai Hivatal adatsorai mellett – javarészt szintén fővárosiak. A kötet primer forrásként a Pesti Izraelita Hitközség korábban nem kutatott kitérési jegyzőkönyveire, valamint a lipótvárosi római katolikus plébánia keresztelési jegyzőkönyveire, illetve egy korábbi időszakra vonatkozóan a Kálvin téri református gyülekezet szakirodalmilag feldolgozott anyakönyveire támaszkodott. Ezen források közül – a disszertációban jelzett fogyatékosságok ellenére is – a Pesti Izraelita Hitközség kitérési jegyzőkönyvei a legérdekesebbek. Mindenképp üdvös volna a jövőben a fellelhető kitérési és betérési jegyzőkönyvek, keresztelési anyakönyvek minél teljesebb körű – nem csak reprezentatív – feldolgozása és értékelése. Gyökeresen új eredményeket nyilván nem kapunk, de tovább árnyalhatja az eddigi ismereteket.

„Az áttérés útjai” című fejezet félszáz portréja elemzi a vallásváltoztatás útjára lépő személyeket, illetve családokat. Az áttérésnek – a valóságban többnyire a kitéréssel kombinált áttérésnek –nagyon sok útja volt lehetséges, hiszen sokféle motiváció vezethette a kitérőket a keresztvíz alá. Számomra ez a kronologikusan négy részre osztott fejezet volt a disszertáció legizgalmasabb, legelevenebb és legtanulságosabb fejezete, hiszen jól ismert és eddig kevéssé ismert sorsokat és életutakat villantott fel a szerző.

A kötet összegzésének is tekinthető, „Az áttérés után” című fejezet

a vallásváltoztatás sikereiről, illetve kudarcairól számol be.

Az eredményesség, vagy eredménytelenség lemérhető rövidtávon, a vallásváltoztató szemszögéből; és hosszabb távon, a következő generációk sorsán keresztül is. Magától értetődő, hogy a perspektíva szükségszerűen túlmutat Magyarország első világháború végén bekövetkező összeomlásánál. Noha a kötet szerzője a dualizmus vonatkozásában úgy vélekedett, hogy a vallásváltoztatás inkább több előnnyel, mint hátránnyal járt, az 1903-ban ki- illetve áttért Fellner Frigyes – az MTA rendes tagja, a felsőház tagja – 1944-es tragédiáját bemutatva nem rejtette véka alá a következő korszakról alkotott értékítéletét sem. Fellner mauthauseni éhhalála ugyanis bármennyi bekezdésnél is többet árul el a vallásváltoztatás „eredményességéről”.

Aki átlapozza Konrád Miklós monográfiát, egészen biztosan másként fog vélekedni a reformkor és az első világháború közötti időszak magyarországi, illetve magyarországi zsidó társadalomtörténetének jó néhány kérdéséről, mint annak előtte. Árnyaltabb képet alkothat magában a liberális emancipáció jogi, politikai kereteiről és gyakorlatáról, a társadalmi befogadás karakteréről. Megtapasztalhatja, hogy a paradoxonok a történelem szükségszerű velejárói. Miként is írta Herczeg Ferenc a 20. század első éveiben megjelenő Andor és András című regényében: „Egész Magyarország liberális, de azért senki ki nem állhatja a zsidót. A zsidó maga sem”.

Reméljük, hogy Konrád Miklós egyik következő nagy irodalmi vállalkozása az 1918/1919 utáni negyed évszázad feldolgozása lesz, hiszen az 1918-as korszakhatárnál mindenféleképp érdemes továbblépni. Nemcsak a gyökeresen megváltozott kor politikai és társadalmi kihívásai miatt, amelyek új kontextusba helyezték magát a vallásváltoztatást is, hanem amiatt is, mert az 1918/1919 előtti vallásváltoztatások hatásaival a két világháború közötti időszakban kellett szembesülni. Egy fanyar történettel szeretném érzékeltetni e tragédiába torkolló korszakot. Az anekdotát a konvertita költő-hírlapíró, Kemény Simon 1942. május 15-i naplóbejegyzése örökítette meg. A „vakbuzgó katolikus” Kornfeld Móric báró egy vacsorán a zsidóságához szenvedélyesen ragaszkodó budai Goldberger Leó asztalszomszédja volt. Kornfeld a vacsora egész ideje alatt a katolicizmus magasztosságáról magyarázott Goldbergernek, aki „türelmesen és szórakozottan” hallgatta barátját. A búcsúzkodás alkalmával Kornfeld így szólt Goldbergerhez: „Térj meg Leó, míg nem késő, mert borzasztó sors lesz, hogy elkárhozol a másvilágon”. Ennél a mondatnál Goldbergert már cserbenhagyta a türelme és rákiáltott Kornfeldre: „Aber lass mich in Ruh, du messüge Jud!” – s ezzel mérgesen otthagyta Kornfeldet. Eddig a történet. Nem egészen két esztendő múlva mindketten Mauthausenbe kerültek. Kornfeld Móric utóbb semleges országba kerülve túlélte a háborút, Goldberger Leó azonban néhány nappal a felszabadulás után meghalt. A naplóíró Kemény Simont pedig budai háza kertében lőtték agyon a nyilasok alig két héttel Buda felszabadítása előtt.

Schweitzer Gábor

 

Konrád Miklós: Zsidóságon innen és túl. Zsidók vallásváltása Magyarországon a reformkortól az első világháborúig. (MTA Bölcsészettudományi Központ Történettudományi Intézet, 2014. p. 1-670.)

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]