“Hogy a szenvedélyemnek élhessek…”

Írta: Bóka B. László - Rovat: Film, Kultúra-Művészetek

A napokban kerül a mozikba Tóth Barnabás új filmje, az Akik maradtak, melyet néhány laptársunk tévesen második világháborús filmként aposztrofált. A Magyar Nemzeti Filmalap immár hivatalosan is bejelentette, hogy ezt a filmet nevezzük a 2020-as Oscarra. A film világpremierje a Telluride Filmfesztiválon volt, és szerencsére már az is bizonyos, hogy a Menemsha Films megvásárolta a mozi tengerentúli forgalmazási jogait. Az elkészült filmről, az alapját jelentő forgatókönyvről (a rendező és Muhi Klára munkájáról), példaképekről és a gyógyulás fontosságáról beszélgettem Tóth Barnabás rendezővel.

Tóth Barnabás rendező

– Úgy azért könnyű filmet csinálni, hogy egy olyan ember könyvéből dolgozol, akit régóta ismersz, sőt dolgoztok is együtt.

– Vagy sokkal nehezebb, nem gondolod? Egyébként valóban, a Momentán Társulat Fröccs című előadásában Zsuzsa a pszichológus szakértőnk, egy ideje már játszottunk együtt, estéről estére.

Egyébként te fedezted fel F. Várkonyi Zsuzsa könyvét, vagy ő adta a kezdbe?

– Fogalmam sincs kicsoda, de valaki a társulatból behozott néhány példányt Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyvéből. Azt tudtam, hogy sok szakkönyvet publikált már, hiszen elismert pszichológus, de azt nem tudtam, hogy szépíró is. Fogtam a könyvet, hazavittem, mert kiváncsi voltam és amúgy is szeretek olvasni. Amint kinyitottam a könyvet, beszippantott a történet. Nagyon olvasmányos, nagyszerű regény, fantasztikus karakterekkel és párbeszédekkel, márpedig ezek egy jó film alapjai. Rögtön az jutott eszembe, ez talán még meg is csinálható filmen, hiszen nincs benne sok szereplő, háború és szuperhős, vagyis magyar költségvetésből is elkészíthető. Ezért egy idő után egyre komolyabban kezdtem azzal foglalkozni, hogy film legyen belőle.

Az együttműködésünkről Zsuzsával annyit, hogy könnyű is volt, meg nem is, hogy ismerjük egymást. Vigyázó szemeit végig határozottan rajta tartotta a terven. Volt bizony olyan időszak is, amikor nemigen tetszett neki, ami történik a történetével. Egy időben nem látta a forgatókönyvben, Abigél és Karcsi arcait, Marosi Gábor képeit, Rajk Laci díszletét, és nem hallotta Pirisi Laci zenéjét. Amit ő írt, az könyv, a forgatókönyv pedig egy kotta, ami nem azonos a filmmel, Zsuzsa pedig csak a kottát látta és megijedt, hogy kevés lesz. De a dolog happy end-del végződött, mert a filmet nagyon szereti. Most már ő is tudja, hogy nem lett kevés.

– Miért van az, hogy az üti meg az ingerszintet, amiben van némi holokauszt-szál?

– Ha ingerszint alatt az Oscar-nevezést érted, tény, hogy gyakran jutnak el ilyen témájú filmek az Oscar közelébe. Ezzel nem lehet vitatkozni. Az is tény, hogy Hollywood alapítói és mai üzemeltetői közt nagy számban vannak zsidók. Ezek tehetséges, művészethez és pénzhez értő emberek. Az is tény, hogy ez rengeteg irigységet szül. Ez van, ezzel nem tudok mit csinálni. Maradjunk annyiban, hogy van jó, meg rossz film. Van nagyon sok rossz holokauszt film is, és van nagyok sok jó nem holokauszt film. Ez a mozi majdnem minden általam látott holokauszt film gyökeres ellentéte. Egyébként a holokauszt témáját kiapadhatatlanul fontosnak tartom, de a mi filmünknek nem ez a témája. Ez a film kizárólag a gyógyulásra, a folytatásra, a szeretetre és a traumák feldolgozására fókuszál. Ez a film nem a sebek feltépése, nem mutogatás és nem bűntudatkeltés.

AKIK MARADTAK előzetes

Ne maradj le a videóinkról, iratkozz fel csatornánkra: https://www.youtube.com/c/MagyarNemzetiFilmalap?sub_confirmation=1 Lájkolj és kövess minket Facebookon: https://www.facebook.com/MagyarNemzetiFilmalap/ Kövess minket a Twitteren és az Instagramon: https://twitter.com/filmalap https://www.instagram.com/filmalap/ Látogass el weboldalunkra: http://mnf.hu/hu Lejátszási listáink: BKFM: https://www.youtube.com/watch?v=FufFvUP-9h0&list=PLQYLRcjPVeGbE3Lxpne2Aj8Zo8Ix8zqrf Így készült- Forgatáson jártunk: https://www.youtube.com/watch?v=qA2cN9nnUZo&list=PLQYLRcjPVeGYWi9nfyDZNSDDRXij4an8y Inkubátor program : https://www.youtube.com/playlist?list=PLQYLRcjPVeGa-Ip6TieakJj9zkJpoNSd_ Trailers: https://www.youtube.com/playlist?list=PLQYLRcjPVeGa6xW7xE4je5J1HYHqJW-aJ Előzetesek: https://www.youtube.com/playlist?list=PLQYLRcjPVeGZ-dkTYV0LUC0a6fU7v40BA Rekaciók: https://www.youtube.com/playlist?list=PLQYLRcjPVeGb0R60xKl9LFDd-JDk1rP72 Filmes szakmáról röviden: https://www.youtube.com/playlist?list=PLQYLRcjPVeGYz71TaXAc6Bv455YpKx2vz Események: https://www.youtube.com/playlist?list=PLQYLRcjPVeGaX3vWMHZ8acfi-vo0uHmRA Fast Forward Program – Előadások & #magyarnemzetifilmalap

– Emlékszel, mi fogott meg először F. Várkonyi regényében?

– Pontosan emlékszem. Volt egy jelenet, amikor már akkor is arra gondoltam, ez mennyire modern és bátor. Egyébként végül nem került be a filmbe. Az Akik maradtak, remélem, ügyesen egyensúlyoz a szeretet különböző rétegei és fajtái között. A két főszereplő, egy 42 éves nőgyógyász és 16 éves páciense közötti kapcsolat a külvilág szemében óhatatlanul kérdéseket, vagy ha úgy tetszik prekoncepciókat vet fel. Ez a film igyekszik tapintatosan, ízlésesen és főleg erkölcsileg példamutatóan bánni ezzel a komplex kérdéssel. A regényben van egy fordulat, ahol egy rövid pillanatig az egész átfordul egyértelmű férfi-női kapcsolatba. Hozzáteszem, ez is pedagógiai célú pillanat. Ez fogott meg, ezt éreztem modernnek és bátornak, de a filmnek végül nem volt szüksége erre a pillanatra.

– Az eddig filmjeid alapján (Rózsaszín sajt, Újratervezés, Susotázs, Akik maradtak) kategorizálhatalan vagy. Annyi mindenfélét csinálsz. Ki is tulajdonképpen Tóth Barnabás?

– Valóban nagyon sok mindennel foglalkozom. És egy idő után bizony szakosodni kell valamire. Hozzáteszem, hogy a „sokminden” erősen hat egymásra, egymásból építkeznek. Például improvizációs színész vagyok, több mint 2000 estet játszottam végig a saját színházunkban a közönség ötleteire improvizálva. Márpedig ez nyilván fejleszti az írói készségeket. De, ha valahová valóban be kellene sorolni önmagamat, mert magam is szeretek címkékben gondolkodni, akkor filmrendezőnek gondolom magam. Olyan filmrendezőnek, aki témától, műfajtól, stílustól függetlenül szeretne technikaliag, szakmailag szépen vászonra tenni valamit. Legnagyobb idoljaim, azok a rendezők, akik hozott anyagból dolgoznak, például Milos Forman vagy David Fincher…

– Muszáj közbeszólnom: néhány évvel ezelőtt még Clint Eastwoodot, Charlie Chaplint és Woody Allent említetted.

– Ajjaj, látod fejlődöm, vagyis nem, változom. Mindhármukat továbbra is csodálom, ráadásul ők az arcukkal is vállalják, amit csinálnak, persze másfajta zsenialitással. Maga a rendezés annyira nehéz és komplex dolog, annyira összetett, színészi, technikai, érzelmi, zenei, pszichológiai, marketing, üzleti aspektusai vannak. Nekem egyelőre elég a rendezés. Lassan tíz éve nem is szerepeltem saját filmemben. Szeretnék jó forgatókönyveket olvasni. Szeretnék már terepszemlére menni és castingolni, hogy a szenvedélyemnek élhessek.

Az Akik maradtak című film, mely az Inforg-M&M Film gyártásában készült, producer Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, szeptember 26-tól látható a mozikban. Főszereplők: Hajduk Károly, Szőke Abigél, operatőr: Marosi Gábor.

támogatás