Gadó János – Együttélés Háza: az ismeretlen kiállítás

Írta: Gadó János - Rovat: Kultúra-Művészetek

A hatalom által elismert egyházak/felekezetek ma bővelkednek állami támogatásokban. A vallást legitimációként használó kormánypolitika keretében a zsidó felekezetek is súlyos összegeket kapnak intézményeik működtetésére, sőt, gyarapítására. Ennek keretében újul meg 3.2 milliárdos büdzséből a Rumbach utcai zsinagóga is, amely 2005-ben került (ismét) a zsidó hitközség tulajdonába. Az elmúlt 13 évben az épület legfeljebb alkalmi kulturális rendezvényeknek adott otthont, gyakorlatilag üresen állt. 2006-ban még „kulturális célokra is alkalmas zsinagóga” volt az épületet visszaszerző Mazsihisz célkitűzése, ám ennek megvalósítása érdekében nem tettek semmi érdemlegeset.

Mostanra „zsinagógai célokra alkalmas kulturális központ”-ként lehetne leírni a műszaki átadás előtt álló épületet, amelynek hivatalos neve Együttélés háza.

A Mazsihisz azzal, hogy közösségi házzá alakítja a patinás zsinagógát, láthatólag a szükségből csinál erényt. Működő zsinagógára nincs igény, nincs se közösség, se rabbi. Ami azért meglepő: egy rabbi sem akad, akit vonzana a kihívás, hogy a patinás zsinagógában, a zsidónegyed szívében építhet közösséget? Vagy közös megállapodás volt, hogy „a zsinagóga mindenkié”?

De kétségkívül: a közösségi ház az asszimiláns zsidók szemében ma kétségkívül vonzóbb hely, mint a zsinagóga.

*

Az Együttélés háza elnevezés akkor került forgalomba, amikor a Holokauszt-emlékezet körüli viták tetőpontra hágtak. E viták a magyar állam és társadalom Holokausztban viselt felelőssége körül robbantak ki, s a Szabadság téri emlékmű, valamint a Sorsok háza körül tetőztek. Miután ezekben az ügyekben patthelyzet alakult ki a zsidó közösség és az államhatalom között, a Mazsihisz köreiben felmerült a megfontolás: ha a Holokauszt kérdésében nem tudnak egyetérteni, talán lehetséges ez a magyar-zsidó együttélés szebb időszakait tekintve.

Ehhez a 19. századba kellett visszamenni: a Monarchia korszaka, a mából visszatekintve aranykor mind a két fél szemében. Zsidó szempontból a befogadás és a liberális korszellem, a nacionalista kormány nézőpontból pedig a történelmi Magyarország, a nemzeti nagyság időszaka vonzó.

Az elnevezés talán a Terror háza, Sorsok háza nevek nyomán merült fel. Ezek az intézmények nagyszabású, látványos, az eredeti épület architektúráját teljesen felforgató módon fogalmazzák/fogalmaznák újra a 20. századi magyar történelem drámai időszakait – a nemzeti konzervatív államhatalom nézőpontjából. A reprezentáció drámai erejű – miközben az üzenet megkérdőjelezhető.

A Mazsihisz szellemiségétől azonban távol áll a lázas, felforgató újítás, így eleve az épület egyik szintjét jelölték ki a kiállítás céljaira. Ennél pontosabbat a közelmúltig nem lehetett tudni. A lapunknak nyilatkozó König Tamás, a munkákat tervező építésziroda egyik vezetője még egy hónappal ezelőtt azt mondta, „úgy tudni, hogy az épületben jórészt múzeum lesz… s ebben a múzeumban a legfontosabb kiállítási tárgy maga az épületbelső lesz”.

Hogy az együttélés tematikáját egyetlen család, a Politzerek történetén keresztül mutatják majd be, szintén csak november közepén vált a nyilvánosság számára ismertté.

Szépen hangzik a kiállításról, szuper-korszerű elektronikai eszközökről szóló beharangozó, de az alulinformáltság azt sejteti, hogy a Mazsihisz illetékesei erős késésben vannak, és valójában most alakul ki, hogy mivel is töltsék meg a 3.2 milliárdból felújított épület múzeumi célra szánt részét.

Ezt sejteti a Kibic magazin tudósításában elhangzott óvatos utalás: „A kivitelezés lassúsága miatt… a Mazsihisz csak most jutott el odáig, hogy a funkciók tervezésével mélyrehatóbban tudjon foglalkozni.” A kegyes kibúvó nem egészen helytálló: a lassú műszaki kivitelezés nem lehetett akadálya a kiállítási koncepció elkészítésének.

*

Többen rámutattak, hogy némi hasonlóság mutatkozik a Sorsok háza projektjével: a felelősök titkolóznak, információmorzsákat szórnak szét, nemhogy a kiállítás forgatókönyvét, de még egy összeszedett koncepciót sem láthatnak a hozzáértők – a nagyközönségről nem is beszélve. A közreműködő szakértők nevét is homály fedi.

A hasonlóság okai és következményei persze mások a két esetben. A Sorsok háza projekt gazdáinak minden bizonnyal van koncepciójuk. Ezt megismerhettük a Terror háza esetében, amelynek technikai kivitelezése imponáló, politikai üzenete pedig az, hogy a magyarok az idegen szuronyokkal az országra kényszerített, kétfajta totalitarizmus áldozatai voltak, ezért nem felelősek azért, ami 1944 és 1989 között történt. Ez megfelel a mostani, nemzeti, sérelmi politika szellemének.

A Holokauszt és az ezért viselt felelősség azonban a 21. századi nyugati történelemfelfogás és önkép sarokköve. A magyar zsidó közvélemény és a nemzetközi zsidó szervezetek élnek a gyanúperrel, hogy a Sorsok háza is a magyar felelősség megkerüléséről szól majd, ezért követelik a részletes koncepciót és ezért fogadták felháborodással, amikor Köves Slomó zsidó részről kiállt a gyanús projekt mellett. Ez sokak szemében a zsidó ügy elárulásának tűnt. A téma hallatlanul szenzitív volta miatt az ügyből nemzetközi botrány lett és ma azt sem lehet tudni, hogy a projekt készül, avagy ismét leállt. A titkolózás oka feltehetőleg az, hogy a projekt gazdái szeretnék elkerülni a felháborodást, amit a koncepció nyilvánosságra hozatala kiváltana. Egyszerűbb, gondolhatják, kész tények elé állítani a közvéleményt. Akkor már hiába lesz botrány, úgysem fogják bezárni az intézményt.

Az Együttélés háza esetében viszont nem a politikai hátsó szándék a titkolózás oka, hanem vélhetőleg a kiforrott koncepció hiánya. A Mazsihisz vezetőinek és szakértőinek e téren semmiképpen nem kell botránytól tartaniuk. A zsidó közösség vezetőit senki sem vádolja hamis koncepciók kreálásával. A Mazsihisznek inkább fantáziátlanságot és a víziók hiányát szokták szemére vetni. Ezek azonban bocsánatos bűnök.

A kormány által felügyelt Sorsok háza esetében tehát van koncepció, de az a fősodrú zsidó és európai nézőpontból is hamis, ezért felháborodás a reakció.

A Mazsihisz által felügyelt Együttélés háza esetében egyelőre nincs látható koncepció. Ezen háborodnak fel kevésbé.

*

Mi az oka ennek a koncepciótlanságnak?

Egyrészt a neológia, korábbi cikkeinkben már tárgyalt identitásválsága: nincs válasz arra a kérdésre, hogy a Holokauszt után mi maradt a hazához és annak vezetőjéhez hű magyar zsidóság eszméjéből. Mi a neológ zsidóság identitása a 21. században? Hogyan mutassák be a 19. századi aranykort úgy, hogy közben jól tudják, a 20. században mi volt a végkifejlet? Utóbbi terén nincs semmi közös nevező kormány és zsidóság között.

Ennél fogva a magyar neológia, vagyis a Mazsihisz mozgástere nagyon szűk. Tagsága és szélesebb bázisa, a magyar zsidó közösség élesen kormányellenes, nem szenvedheti a Fidesz nacionalista sérelmi politikáját. A mai magyar zsidó identitás legerősebb eleme a „Soha többé!” gondolata: szembeállás a nacionalizmussal, a bezárkózással, küzdelem a progresszív értékekért, mint amilyen a befogadás, a kisebbségvédelem, az antirasszizmus, stb. Mint láthattuk, a Mazsihiszt is ezek az értékek mozgatják meg legerősebben: az óvatos vezetés a Holokauszt-emlékezet ügyében hajlandó volt komoly kockázatot vállalva élesen szembefordulni a kormánnyal.

Ugyanakkor, érthető módon, a Mazsihisz nem konfrontálódhat állandóan azzal a kormánnyal, amely nagyvonalúan finanszírozza intézményei fenntartását és hárommilliárddal támogatja éppen a szóban forgó Rumbach zsinagóga felújítását. A nagy kérdés már most az, hogy hogyan csináljanak olyan kiállítást a magyar-zsidó (hivatalosan: zsidó – nem zsidó) együttélésről, amely a nacionalista kormányt és a magyar nacionalizmustól irtózó zsidókat is kielégíti?

Egy másik ok a tudományos háttérre vezethető vissza. Az előző századforduló éveiben a neológ zsidóság rabbiképzője volt a Wissenschaft des Judentums, a zsidóság tudományos kutatásának honi fellegvára. A Holokauszt roppant vérveszteségei, majd az utána következő, a vallási hagyományt elnyomó rendszer azt eredményezték, hogy a rabbiképző tudományos tartalékai elfogytak. Az utolsó rabbi, aki szenvedéllyel űzte a tudományos kutatást, az 1985-ben elhunyt Scheiber Sándor volt. A rabbiképző azóta is működik, időközben egyetemmé bővült, ellátja szakképző feladatkörét, de szellemi műhelyként nem tudott magára találni.

A Wissenschaft des Judentums ma virágkorát éli Magyarországon. Soha ennyit nem foglalkoztak zsidó történelemmel, kultúrával, hagyománnyal. Ebben azonban javarészt az asszimilált zsidóké a főszerep.1 A Rabbiképző és a neológia részesedése ebben csekély. Az intézmény kapcsolatai is meglazultak az egyetemi-akadémiai világgal. (A most hivatalba lépett új vezetésnek jutott a kihívás, hogy ezt a trendet megfordítsa.) Pedig tucatjával akadnak kiváló történészek, irodalomtörténészek, muzeológusok akik nyilván örömest részt vettek volna a kiállítás koncepciójának, majd forgatókönyvének elkészítésében, vagy akárcsak annak érdemi vitájában. Ám ilyesmiről semmit sem lehet tudni. A kiállításon dolgozó „ szakemberekből álló csoport ”, valamint az ő munkájukat felügyelő független szakemberekből felálló kuratórium”(ahogy Kiss Henriett fogalmazott) teljes anonimitásban dolgozik.

Kívánjuk, hogy fent leírt kedvezőtlen körülmények és előjelek dacára színvonalas és tartalmas kiállítással nyíljon meg az Együttélés háza 2019 vége felé, amint azt beharangozták.

 

1 És feltétlenül említendő a zsidóság kutatásának egyik legkomolyabb hazai műhelye, a Komoróczy Géza által létrehozott ELTE Judaisztikai kutatócsoport, amely a rabbiképző legjobb hagyományaiból merít. A zsidóság kutatásának emblematikus műve a Komoróczy Géza által írt opus magnum: A zsidók története Magyarországon.

 

A hatalom által elismert egyházak/felekezetek ma bővelkednek állami támogatásokban. A vallást legitimációként használó kormánypolitika keretében a zsidó felekezetek is súlyos összegeket kapnak intézményeik működtetésére, sőt, gyarapítására. Ennek keretében újul meg 3.2 milliárdos büdzséből a Rumbach utcai zsinagóga is, amely 2005-ben került (ismét) a zsidó hitközség tulajdonába. Az elmúlt 13 évben az épület legfeljebb alkalmi kulturális rendezvényeknek adott otthont, gyakorlatilag üresen állt. 2006-ban még „kulturális célokra is alkalmas zsinagóga” volt az épületet visszaszerző Mazsihisz célkitűzése, ám ennek megvalósítása érdekében nem tettek semmi érdemlegeset.

Mostanra „zsinagógai célokra alkalmas kulturális központ”-ként lehetne leírni a műszaki átadás előtt álló épületet, amelynek hivatalos neve Együttélés háza.

A Mazsihisz azzal, hogy közösségi házzá alakítja a patinás zsinagógát, láthatólag a szükségből csinál erényt. Működő zsinagógára nincs igény, nincs se közösség, se rabbi. Ami azért meglepő: egy rabbi sem akad, akit vonzana a kihívás, hogy a patinás zsinagógában, a zsidónegyed szívében építhet közösséget? Vagy közös megállapodás volt, hogy „a zsinagóga mindenkié”?

De kétségkívül: a közösségi ház az asszimiláns zsidók szemében ma kétségkívül vonzóbb hely, mint a zsinagóga.

*

Az Együttélés háza elnevezés akkor került forgalomba, amikor a Holokauszt-emlékezet körüli viták tetőpontra hágtak. E viták a magyar állam és társadalom Holokausztban viselt felelőssége körül robbantak ki, s a Szabadság téri emlékmű, valamint a Sorsok háza körül tetőztek. Miután ezekben az ügyekben patthelyzet alakult ki a zsidó közösség és az államhatalom között, a Mazsihisz köreiben felmerült a megfontolás: ha a Holokauszt kérdésében nem tudnak egyetérteni, talán lehetséges ez a magyar-zsidó együttélés szebb időszakait tekintve.

Ehhez a 19. századba kellett visszamenni: a Monarchia korszaka, a mából visszatekintve aranykor mind a két fél szemében. Zsidó szempontból a befogadás és a liberális korszellem, a nacionalista kormány nézőpontból pedig a történelmi Magyarország, a nemzeti nagyság időszaka vonzó.

Az elnevezés talán a Terror háza, Sorsok háza nevek nyomán merült fel. Ezek az intézmények nagyszabású, látványos, az eredeti épület architektúráját teljesen felforgató módon fogalmazzák/fogalmaznák újra a 20. századi magyar történelem drámai időszakait – a nemzeti konzervatív államhatalom nézőpontjából. A reprezentáció drámai erejű – miközben az üzenet megkérdőjelezhető.

A Mazsihisz szellemiségétől azonban távol áll a lázas, felforgató újítás, így eleve az épület egyik szintjét jelölték ki a kiállítás céljaira. Ennél pontosabbat a közelmúltig nem lehetett tudni. A lapunknak nyilatkozó König Tamás, a munkákat tervező építésziroda egyik vezetője még egy hónappal ezelőtt azt mondta, „úgy tudni, hogy az épületben jórészt múzeum lesz… s ebben a múzeumban a legfontosabb kiállítási tárgy maga az épületbelső lesz”.

Hogy az együttélés tematikáját egyetlen család, a Politzerek történetén keresztül mutatják majd be, szintén csak november közepén vált a nyilvánosság számára ismertté.

Szépen hangzik a kiállításról, szuper-korszerű elektronikai eszközökről szóló beharangozó, de az alulinformáltság azt sejteti, hogy a Mazsihisz illetékesei erős késésben vannak, és valójában most alakul ki, hogy mivel is töltsék meg a 3.2 milliárdból felújított épület múzeumi célra szánt részét.

Ezt sejteti a Kibic magazin tudósításában elhangzott óvatos utalás: „A kivitelezés lassúsága miatt… a Mazsihisz csak most jutott el odáig, hogy a funkciók tervezésével mélyrehatóbban tudjon foglalkozni.” A kegyes kibúvó nem egészen helytálló: a lassú műszaki kivitelezés nem lehetett akadálya a kiállítási koncepció elkészítésének.

*

Többen rámutattak, hogy némi hasonlóság mutatkozik a Sorsok háza projektjével: a felelősök titkolóznak, információmorzsákat szórnak szét, nemhogy a kiállítás forgatókönyvét, de még egy összeszedett koncepciót sem láthatnak a hozzáértők – a nagyközönségről nem is beszélve. A közreműködő szakértők nevét is homály fedi.

A hasonlóság okai és következményei persze mások a két esetben. A Sorsok háza projekt gazdáinak minden bizonnyal van koncepciójuk. Ezt megismerhettük a Terror háza esetében, amelynek technikai kivitelezése imponáló, politikai üzenete pedig az, hogy a magyarok az idegen szuronyokkal az országra kényszerített, kétfajta totalitarizmus áldozatai voltak, ezért nem felelősek azért, ami 1944 és 1989 között történt. Ez megfelel a mostani, nemzeti, sérelmi politika szellemének.

A Holokauszt és az ezért viselt felelősség azonban a 21. századi nyugati történelemfelfogás és önkép sarokköve. A magyar zsidó közvélemény és a nemzetközi zsidó szervezetek élnek a gyanúperrel, hogy a Sorsok háza is a magyar felelősség megkerüléséről szól majd, ezért követelik a részletes koncepciót és ezért fogadták felháborodással, amikor Köves Slomó zsidó részről kiállt a gyanús projekt mellett. Ez sokak szemében a zsidó ügy elárulásának tűnt. A téma hallatlanul szenzitív volta miatt az ügyből nemzetközi botrány lett és ma azt sem lehet tudni, hogy a projekt készül, avagy ismét leállt. A titkolózás oka feltehetőleg az, hogy a projekt gazdái szeretnék elkerülni a felháborodást, amit a koncepció nyilvánosságra hozatala kiváltana. Egyszerűbb, gondolhatják, kész tények elé állítani a közvéleményt. Akkor már hiába lesz botrány, úgysem fogják bezárni az intézményt.

Az Együttélés háza esetében viszont nem a politikai hátsó szándék a titkolózás oka, hanem vélhetőleg a kiforrott koncepció hiánya. A Mazsihisz vezetőinek és szakértőinek e téren semmiképpen nem kell botránytól tartaniuk. A zsidó közösség vezetőit senki sem vádolja hamis koncepciók kreálásával. A Mazsihisznek inkább fantáziátlanságot és a víziók hiányát szokták szemére vetni. Ezek azonban bocsánatos bűnök.

A kormány által felügyelt Sorsok háza esetében tehát van koncepció, de az a fősodrú zsidó és európai nézőpontból is hamis, ezért felháborodás a reakció.

A Mazsihisz által felügyelt Együttélés háza esetében egyelőre nincs látható koncepció. Ezen háborodnak fel kevésbé.

*

Mi az oka ennek a koncepciótlanságnak?

Egyrészt a neológia, korábbi cikkeinkben már tárgyalt identitásválsága: nincs válasz arra a kérdésre, hogy a Holokauszt után mi maradt a hazához és annak vezetőjéhez hű magyar zsidóság eszméjéből. Mi a neológ zsidóság identitása a 21. században? Hogyan mutassák be a 19. századi aranykort úgy, hogy közben jól tudják, a 20. században mi volt a végkifejlet? Utóbbi terén nincs semmi közös nevező kormány és zsidóság között.

Ennél fogva a magyar neológia, vagyis a Mazsihisz mozgástere nagyon szűk. Tagsága és szélesebb bázisa, a magyar zsidó közösség élesen kormányellenes, nem szenvedheti a Fidesz nacionalista sérelmi politikáját. A mai magyar zsidó identitás legerősebb eleme a „Soha többé!” gondolata: szembeállás a nacionalizmussal, a bezárkózással, küzdelem a progresszív értékekért, mint amilyen a befogadás, a kisebbségvédelem, az antirasszizmus, stb. Mint láthattuk, a Mazsihiszt is ezek az értékek mozgatják meg legerősebben: az óvatos vezetés a Holokauszt-emlékezet ügyében hajlandó volt komoly kockázatot vállalva élesen szembefordulni a kormánnyal.

Ugyanakkor, érthető módon, a Mazsihisz nem konfrontálódhat állandóan azzal a kormánnyal, amely nagyvonalúan finanszírozza intézményei fenntartását és hárommilliárddal támogatja éppen a szóban forgó Rumbach zsinagóga felújítását. A nagy kérdés már most az, hogy hogyan csináljanak olyan kiállítást a magyar-zsidó (hivatalosan: zsidó – nem zsidó) együttélésről, amely a nacionalista kormányt és a magyar nacionalizmustól irtózó zsidókat is kielégíti?

Egy másik ok a tudományos háttérre vezethető vissza. Az előző századforduló éveiben a neológ zsidóság rabbiképzője volt a Wissenschaft des Judentums, a zsidóság tudományos kutatásának honi fellegvára. A Holokauszt roppant vérveszteségei, majd az utána következő, a vallási hagyományt elnyomó rendszer azt eredményezték, hogy a rabbiképző tudományos tartalékai elfogytak. Az utolsó rabbi, aki szenvedéllyel űzte a tudományos kutatást, az 1985-ben elhunyt Scheiber Sándor volt. A rabbiképző azóta is működik, időközben egyetemmé bővült, ellátja szakképző feladatkörét, de szellemi műhelyként nem tudott magára találni.

A Wissenschaft des Judentums ma virágkorát éli Magyarországon. Soha ennyit nem foglalkoztak zsidó történelemmel, kultúrával, hagyománnyal. Ebben azonban javarészt az asszimilált zsidóké a főszerep.1 A Rabbiképző és a neológia részesedése ebben csekély. Az intézmény kapcsolatai is meglazultak az egyetemi-akadémiai világgal. (A most hivatalba lépett új vezetésnek jutott a kihívás, hogy ezt a trendet megfordítsa.) Pedig tucatjával akadnak kiváló történészek, irodalomtörténészek, muzeológusok akik nyilván örömest részt vettek volna a kiállítás koncepciójának, majd forgatókönyvének elkészítésében, vagy akárcsak annak érdemi vitájában. Ám ilyesmiről semmit sem lehet tudni. A kiállításon dolgozó „ szakemberekből álló csoport ”, valamint az ő munkájukat felügyelő független szakemberekből felálló kuratórium”(ahogy Kiss Henriett fogalmazott) teljes anonimitásban dolgozik.

Kívánjuk, hogy fent leírt kedvezőtlen körülmények és előjelek dacára színvonalas és tartalmas kiállítással nyíljon meg az Együttélés háza 2019 vége felé, amint azt beharangozták.

 

1 És feltétlenül említendő a zsidóság kutatásának egyik legkomolyabb hazai műhelye, a Komoróczy Géza által létrehozott ELTE Judaisztikai kutatócsoport, amely a rabbiképző legjobb hagyományaiból merít. A zsidóság kutatásának emblematikus műve a Komoróczy Géza által írt opus magnum: A zsidók története Magyarországon.

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]