Etgar Keret: Boldog boldogultak

Írta: Etgar Keret - Rovat: Kultúra-Művészetek

Mi történik, miután felvágod az ereidet, főbe lövöd, esetleg vízbe fojtod magad? A paradicsomba vagy a pokolra kerülsz, miután végzel magaddal?

A világsikerű izraeli író (akivel itt olvasható interjú) magyarul a Libri gondozásában megjelent abszurd kisregényében egy nagyvárosba érkeznek az öngyilkosok, és úgy élnek tovább ebben a furcsa világban, ahogyan végeztek magukkal. Vérző csuklóval, elkékült orcával vagy épp lyukkal a halántékukon tengetik napjaikat az örökkévalóságig. Főhősünk, Háim még csak két napja dolgozik a Kamikaze pizzériában, amikor olyan hírt kap, amely alapjaiban változtatja meg addigi halálát

Etgar Keret (1967, Rámát Gán) a kortárs izraeli irodalom világszerte egyik legkedveltebb alakja, művei eddig 37 országban jelentek meg. Salman Rushdie az új generáció hangjának titulálta, prózái mellett számos film és sikeres képregény is fűződik a nevéhez.

A műből a Gólem Színház készített színdarabot 2014 tavaszán, s a most zajló Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra Etgar Keret is ellátogatott. Az Izraeli Kulturális Intézetben már találkozhatott vele a közönség. Péntek délután 16.30-kor a Millenárison a Márai Sándor teremben magyar kiadója, Sárközy Bence, fordítója, Borgula András társaságában, szombat este pedig a Kidma szervezésében a Massolit kávézóban Vári György moderálásában angol nyelvű beszélgetésen vesz részt. Az alábbiakban részletet közlünk a kisregényből.

etgar keret

Etgar Keret

Első fejezet

amelyben Háim[1] munkát és egy fasza kocsmát is talál

Keret_BoldogBoldogultak_300dpiKét nappal az öngyilkosságom után kaptam munkát egy Kamikaze nevű pizzériában. Egy lánchoz tartozik. Az étteremvezető jó arc volt, még albérletet is segített találni, egy itt dolgozó német csávóval közösen vettük ki. A munka nem nagy szám, de átmeneti cuccnak nem olyan rossz. És ez a hely… Hát, nem is tudom. Amikor a halál utáni életről beszéltek, arról, hogy van vagy nincs, nekem sosem volt véleményem. De az biztos, hogy még amikor hajlottam is rá, hogy legyen, akkor is inkább ilyen pittyegő radarhangokra gondoltam, meg emberekre, akik az űrben lebegnek. Itt meg? Hát, nem is tudom. Az egész leginkább az Allenbyhez[2] hasonlít. A német lakótársam szerint pedig pont olyan ez a hely, mint Frankfurt. Úgy látszik, Frankfurt is egy porfészek. Az éjjel egy kocsmát is találtam, egész fasza kis hely: HalálBARó. A zene nem rossz, sőt. Talán nem a legújabb, de van stílusa. Ráadásul sok a szingli csaj. Vannak, akiken nagyon látszik, hogyan mentek el: sebhelyek az alkaron, meg ilyesmi, de a többiek kimondottan jól festenek, ráadásul már az első itteni estémen az egyik ki is kezdett velem. Éppenséggel egész jól nézett ki, csak a bőre volt kicsit löttyedt, úgy lifegett, mint a vízi hulláké. De a teste – az tízpontos. Meg a szeme is. Mégse mentem bele. Azt mondtam magamnak, ez Árgá[3] miatt van. Attól, hogy meghaltam, csak még szerelmesebb lettem belé. De ki tudja? Lehet, hogy szimplán depis vagyok.

Második fejezet

amelyben Háim igaz barátra lel, és kikap tőle biliárdban

Ári Gelfandot a HalálBARóban ismertem meg, szinte véletlenül. Tökre barátságos volt, még egy sörre is meghívott, amitől kicsit befeszültem. Biztos voltam benne, hogy rám akar ragadni vagy ilyesmi, de aztán hamar rájöttem, hogy nem én érdeklem, egyszerűen csak unatkozik. Néhány évvel idősebb volt nálam. Kicsit kopaszodott, ami még inkább kiemelte azt a kis sebhelyet a jobb halántékánál. Az volt a golyó bemeneti nyílása, baloldalt meg a kimeneti, csak sokkal nagyobb.

– Dum-dum golyó volt – kacsintott Gelfand a pultnál közvetlen mellettünk álló két kiscsajra, akik Cola Lightot ittak. – Ha már lúd…!

Miután a két csaj otthagyott minket egy szőke lófarkas csávó kedvéért, Ári hajlandó volt beismerni, hogy igazából csak azért kezdett el velem beszélgetni, mert azt hitte, a lányokkal jöttem.

– Nem mintha nem lenne mindegy! – verte bele a fejét a bárpultba elkeseredetten. Persze azért nem túl kemény fejesek voltak ezek. – Még ha be is mutattad volna őket, a végén akkor is valami szőkénél kötöttek volna ki! Ez már csak így van az összes csajjal, akivel megismerkedem. Mindegyiknek van egy szőke hercege, aki várja valahol. De ne gondold, hogy ettől megkeseredett ember lennék. Kicsit talán elkeseredett, de semmiképp sem megkeseredett.

További négy sör után elmentünk biliárdozni, és Ári mesélni kezdett magáról. Kiderült, hogy nem messze lakik tőlem, a szüleinél, ami errefelé nagyon ritka. Itt a legtöbben egyedül élnek, vagy maximum a barátnőjükkel, esetleg lakótárssal. A szülei öt évvel Ári előtt lettek öngyilkosok. Az anyjának volt valami betegsége, az apja meg nem akart a felesége halála után egyedül maradni. Ári öccse is velük lakik, nemrégiben érkezett, ő a katonai kiképzése alatt lőtte agyon magát.

– Nem szép dolog ilyet mondani – mondta Ári mosolyogva, mielőtt eltüntette a fekete golyót a bal oldali sarokba –, de baromira örültünk, amikor megjelent. Látnod kellett volna az apámat, az egy olyan csávó, hogy a szeme se rebben, ha rávágsz egy ötkilós kalapáccsal a lábára, de amikor megölelte az öcsémet, én mondom neked, tesó, úgy sírt, mint egy kisbaba!

Etgar Keret: Boldog boldogultak, Borgula András fordítása, Libri Könyvkiadó, 2015. 96 oldal, 2.490 Ft

 

Kapcsolódó cikk:

Szarka Zsuzsanna: „Mintha élnél” (kritika a kisregényből készült Pizza Kamikaze előadásról)

 

[1] Beszélő név, héberül: élet. (A ford.)

[2] Tel Aviv egyik némiképpen lerobbant főútja. (A ford.)

[3] Beszélő név, héberül: vágy, vágyódás. (A ford.)

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]