Emmy-díjas az „Unorthodox”

Maria Schrader, a Netflix nagysikerű minisorozatának, az Unortodox-nak a rendezője Emmy-díjat kapott. A filmet nyolc kategóriában is jelölték.

Shira Haas a főszerepben

Maria Schrader filmje – Shira Haas izraeli színésznővel a főszerepben – igaz történeten alapul. Egy fiatal haszid nőt alakít, aki boldogtalan házasságából kitörve elhagyja Brooklynt, a haszid közösséget és Berlinben kezd új életet.

The Times of Israelnek nyilatkozva a rendező meglepődésének adott hangot, hogy éppen ő lett a díjazott.

Schrader távolról követte a 72. Emmy eredményhirdetését, amely Los Angelesben közönség nélkül zajlott a COVID-19 világjárvány miatt. A Netflix azonban gondoskodott arról, hogy az “Unorthodox” stábja, többek között a társszerző Anna Winger és Alexa Karolinski egy berlini szállodából együtt figyelhessék az eseményeket.

„A film készítése közben egyre inkább az volt az érzésünk, hogy fontos és univerzális érdeklődésre számot tartó történetet mondunk el, de nem volt elképzelésünk a fogadtatásról. Azt hittük, hogy csak Németországban lesz magas a nézettség” – nyilatkozta Schrader.

A nyolc Emmy jelölés ellenére végül az Unorthodox stábjából Schrader lett az egyetlen nyerő. A filmet jelölték a legjobb minisorozatra, a legjobb főszereplőre (Shira Haas Esty szerepében), a legjobb forgatókönyvre. Schrader szerint ez óriási eredmény egy külföldi, többnyelvű film esetében. Amikor március végén levetítették, a kritikusok és a nézők egyaránt értékelték azt, hogy az elszigetelt szatmári haszid közösség bemutatása mellett a nagykorúvá válásról is szól.

A filmben három nyelven beszélnek: angolul, jiddisül és németül; komoly feladatot jelentett a fiatal színészek betanítása, hogy a dialógusok meggyőzően hassanak.

A 25 éves Shira Haas számára Esty szerepe a nemzetközi áttörést jelentette. A Mail Online csatorna követte, ahogyan Tel Aviv-i otthonából hajnali négyig figyelte az eredményhirdetést – Chanel kiskosztümben. „Nagyon reméltük, hogy ő lesz a győztes, nagyon rászolgált volna” – mondja a kissé csalódott Schrader.

Schrader maga is színész; az Aimee & Jaguar című Golden Globe-ra jelölt filmben debütált 1999-ben, és más alkotásokban is játszott. 2016-ban ő rendezte a Stefan Zweig: Farewell to Europe c. filmet, amely a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Ausztria versenyfilmje volt a 98. Oscaron.

Schrader, mint mondta, el van ragadtatva a Netflixhez hasonló platformok nyújtotta lehetőségektől. „Megváltoztatja az alkotók hozzáállását a történetmeséléshez és színészválasztáshoz. Olyan művészfilmek érhetnek el sokmillió nézőhöz, amiket én is forgatok. Kevéssé ismert színészeket próbálhatok ki, másfajta témákat választhatok” – lelkendezett.

Times of Israel – Bassa László

támogatás
Pop up banner