„Egy üres hamvasztóurna éppoly nehéz akár egy teli”

Röhrig Géza egzaltáltan ösztönös tehetség. Legfrissebb, semmike-dalok című kötete lelket trancsírozó versek kollekciója.

Merész hullámtöréssel rántanak be egy érzelmektől örvénylő, alig ismert mélytengeri óceánba. Jól fejbe vágja az olvasót ez a nyersen őszinte, érzékeny líra, a versszövegek erős dramaturgiája és a holtig tartó eleven fájdalom. Szavakkal elmondhatatlan az érzés, amiről semmike, a főhős tudósít.

Mégis, kinek a hangja ez? A személyes élményen, egyéni drámán túl univerzálissá tágul semmike mozaik figurája (nyomokban a költő alteregója) sok más állami gondozott gyerek közös történetével. Minden elhagyott vagy árva jelentéktelen porszem a világban és a gyermekotthonban. Amiről és akikről alig beszélünk, és egyáltalán „kinek mondjam ki figyel rám / ki marasztal e planétán / zárva kapu csukva ablak / senki még csak meg nem hallgat”. Megannyi semmike harsogó kórusa, élveboncoló vallomása ez a kiszolgáltatottságról.

Röhrig Gézáról születése után lemondott az édesanyja. Imádott édesapja nevelte, ám ő négy évvel később elhunyt. Sosem ismerte az anyját, csak fényképet látott róla. Sűrű energiákat támaszt fel és egy életre kihat az a rettenetes élmény, amikor valakit  csecsemőként végérvényesen magára hagynak. A harag, a jogos indulat a legtermészetesebb érzés. A semmike-dalok elbeszélője – sok sorstárs polifón hangjával, dallamával – kronologikus ívben születéstől a halálig meséli élettörténetét. A versek ütőerén az anyátlanság traumája lüktet. Hogyan lehet kapcsolódni egy anyához, akit csak fényképen látott az ember?

A nyitóvers (semmike nem remél) Csokonai A Reményhez című versének távoli rokona, rokokó báj nélkül ír a jóvátehetetlenről. Nem szórakozik, leszámol: „a remény svédasztalára hánytam”.

Erős a kapcsolat a sosem látott, láthatatlan anyával, akit szakadatlan dühvel vádol. Az anya alakja köré képzeletbeli találkozásokat sző, gyönyörű, ám brutális képsorokban. A semmike anyák napi köszöntője lélegzetelállító átokvers.

A korán elhunyt, imádott apáról szóló versek eltéphetetlen kötődésről tanúskodnak. Semmike távolságtartóan, dermedt tetszhalottként, mintegy kívülről szemléli életének eseményeit, sorscsapásait, és azt a zárt külső / belső világot, amit a kívülálló aligha ismerhet, hogy aztán ebből a letehetetlen, letenni nem kívánt teherből merítsen sugárzó erőt.

Sok-sok réteg oldódik fel ebben a karcsú versgyűjteményben, traumát oldó vagy nem oldó, formailag letisztult dalokban. Intenzív energia árad a versekből. Harag, bosszú, bánat, képzelet és kárhozat. Népköltészet, népmese és ősi archaikus átkok finomra hangolt zeneiséggel. Itt lüktet a cigány folklór, mintha a népköltészet legidegborzolóbb átokversei csendülnének fel. (Nem véletlen, hogy Röhrig kötetét Bari Károlynak ajánlotta). Legyen az ballada, fohász vagy átok, a versepizódok, vizuális költői képek megrázóak, az előadás – a dermesztő téma ellenére – játékos, a sorok végén összecsengenek a rímek és a félrímek.

Az anya ordító hiányát a nála tett fiktív látogatások keretezik, az anya már-már mitikus (inkább csontig lezüllött) bestiává magasodik, alakja délibáb. Egy temetetlen halott, megbocsátani sem lehet neki (nincs jogunk elítélni). A versciklusban előre rohanunk az időben, mintegy élet végi perspektívából nézünk egy emberi életet, mégis, téren és időn kívül forgunk, pillanatokat élünk át. Ebben az időtlenségben semmike allegória is, mint a középkori moralitás Akárki figurája. Ám nem csupán képzeletbeli a tér az ingerszegény gyermekotthonban, ahol a főbb szereplők a gyermekét elhagyó anya, a rajongva szeretett „ésapa”, a nevelőotthon karakteres nevelői, az egykori idegenlégiós Zsül bácsi és az aranylelkű Ancsa néni. Szó van az örökbefogadás tapasztalatáról, és ezt tovább szőve az auschwitzi barakkok „téglalap tócsáiról”. Az Amarill-versek, a társkeresés és találás, a szerelem és elvesztés, a mindennemű érzelmi veszteség és a párkapcsolati elengedés hullámvasútja. A harmadik esszenciális szereplő az Isten és az istenhit, a hozzá fűződő viszony, elvégre „hozzád Atyám távol kakaskiáltáskor”.

Röhrig önéletrajzi ihletésű regényen dolgozik; ennek előzetes villanása ez a versciklus kompozíció. Kíváncsian várjuk a nagy prózai mű megjelenését.

(Röhrig Géza: semmike-dalok, Jelenkor Kiadó, Budapest, 2025, 94 oldal)