Egy élet útjelző kavicsai

Írta: Vörös Kata - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek, Történelem

Hargittai István és Komoróczy Géza a minap megjelent Jeremiás nyomában című beszélgetés-kötetükben beengedik az olvasót legintimebb személyes terükbe. A kötet Komoróczy Géza életét és pályáját mutatja be, de Hargittai István életeseményei is fel-felbukkannak benne.

Komoróczy Géza (Fotó: elte.hu)

Az interjúkészítő szerepe nem korlátozódik csupán a kérdésfeltevésre, hanem saját életét, s a könyvben olvasható egyes történésekről formált véleményét is megismerhetjük Komoróczy Gézáé mellett. Ezeken túl a kötet szerkesztőjeként Hargittai formálta a könyvet, amit most a kezünkben tarthatunk, ezért is hangsúlyozza Komoróczy a kötet Hargittai által jegyzett előszavának általa kiegészített utószavában, hogy „ez a könyv Hargittai István könyve” (i.m. 25. o.).

Az itt szereplő interjúk és levelezések végigvezetnek Komoróczy Géza gyermekkorán, bepillantást kaphatunk levéltári forrásokra alapozott családtörténetébe, a „hétszilvafás” ősöktől egészen a történész szülőkig. Megismerhetjük családjának kassai kitelepítését, az ezután következő szociográfiai igénnyel bemutatott, s a ma olvasója számára alig-alig ismert göncruszkai falusi életet, a Komoróczy által kisdiákként látogatott különböző vidéki iskolák hangulatát (összesen hat: Kassa, Göncruszka, Sárospatak, Miskolc, Szikszó, Debrecen) és édesapja hadifogsága utáni közös családi életüket, amit a történelem, és a latin nyelv szeretete, valamint a levéltár légköre jellemzett. Komoróczy mindezektől kamaszként szabadulni szeretett volna, s mintegy lázadásként a Gorkij Iskolába iratkozott, latin nyelv helyett az oroszt tanulni. Már ekkor megmutatkozott a nyelvek iránti fogékonysága és a történelem szeretete. 1956-ban az országos középiskolai tanulmányi versenyen történelemből első, magyarból második helyezést ért el. Felvételi nélkül nyitva állt előtte az egyetem kapuja, azé az egyetemé, amely a későbbiekben identitásának fontos elemévé vált. Komoróczy szavaival: „…ha egyetlen szóval felelhetek arra a kérdésre, hogy mi az önmeghatározásom, azt mondom: a tudományos kutatás, az egyetem.” (i.m. 189-190. o.).

Komoróczy emlékezete több mint érdekes olvasmány, forrásként szolgálhat akár tudománytörténészek számára is: árnyaltabb képet kaphatunk arról, hogy az 1956-os forradalom után milyen körülmények uralkodtak a Bölcsészkar falain belül („kupleráj”, „rendezetlenség”, i.m. 101. o.), arról, hogy egy magyar-történelem szakra felvett hallgatónak miként volt lehetősége Magyarországon elsőként – mai tudásunk szerint mondhatnánk: iskolateremtőként – az ókori keleti történelem szakon diplomáznia. A könyv több pontján közeli, nem mértékadónak és hűvösen objektívnek szánt szemszögből, hanem a szakmai és személyes kapcsolat kettősségén keresztül láttatja Hahn Istvánt, Harmatta Jánost, Scheiber Sándort és Schweitzer Józsefet.

A könyv címe – Jeremiás nyomában – kiemelése Komoróczy hebraisztikai és judaisztikai munkásságának, azonban több is ennél, egyfajta életprogram. Komoróczy így vall: „Nekem Jeremiás mindig is az igazi prófétai személyiségem volt, aki, ha lát egy falat, azonnal nekimegy. Én mindig ez szerettem volna lenni.” (i.m. 22. o.) Jeremiás nyomdokában Komoróczy, mint a visszaemlékezésből is kitűnik, mindig a független értelmiségi kritikus szempontjából szemlélte a körülötte zajló eseményeket. Vállalt szerepének autonómiájáért sok mindenről képes volt lemondani. Egyetemistaként elvesztette ösztöndíját, tudományos munkásságában az ókori kelet felé fordult, és mindennél fontosabb lett számára a szöveges forrás olvasása és értelmezése. Sosem engedett például olyan történetileg nem megalapozott délibábos teóriáknak, mint a társadalmi formációk elmélete, amivel egyúttal ki is vívta az „új-marxisták” (reform-marxisták) haragját, de hasonlóképpen zúzta szét a mind a mai napig újjáéledő sumér-magyar rokonság obskúrus tanítását, amiért viszont a szakrális nép-nemzeti múltba feledkezők nehezteltek meg rá.

Komoróczy számára az értelmiségi szerep sajátos helyzetet jelent. Önmaga példája bizonyítja, hogy az a kutató, aki behatóan ismeri a távoli múltat, jobban érti a jelent, s érzékenyebben reagál saját korának jelenségeire. Minden történés, ami tehát historikus, vagyis egyedi, nem ismétlődik, de paradigmaként szolgálhat az értelmezőnek, hiszen az összefüggéseket a múlt ismerete kínálja. A könyv tematikus fejezetei egy-egy magyarországi, zsidósággal kapcsolatos közéleti témát ölelnek fel: Komoróczy saját, ám szélesre tárt perspektívájából láthatjuk a rendszerváltozás utáni emlékezetpolitikai kihívásokat, a politikai antiszemitizmus megjelenését és térnyerését, valamint az újrainduló zsidó köz- és tudományos életet, és az ezáltal létrejött intézmények működését, valamint egyes intézmények működésének hibáit. Komoróczy, mikor visszaemlékezik a fent említett témakörökre, s a majd’ 30 évvel ezelőtti eseményekre, emlékezésében megtartja független kritikai nézőpontját, azt a rendszer- és intézménykritikai attitűdöt, amely a Héber Bibliában a próféták tevékenységét is jellemezte. Nem tagozódik be egyetlen oldalhoz sem, prófétai hevülettel elemzi a jó és rossz döntéseket egyaránt, értelmezésében mindig a múltnak mélységes mély kútjából merítvén párhuzamos példáit.

Egy történeti esemény mint egy kisebb kavics vagy kődarab, a történelem nagy mozaikképének része, amely arra vár, hogy a múlttal bíbelődő történész megalkossa a maga komplex képét. Komoróczy múltjába tekintve, az ókori keleti tanulmányaira és a zsidósághoz való kapcsolódására, így emlékezik: „Útjelző kavicsok mellett jártam egész életemben, észre kellett vennem őket.” (i.m. 187. o.) Mind szakmai, mind személyes életében hatalmas útjelző kőnek számít, amikor a Memorial Foundation for Jewish Culture 1987-ben megkereste a professzort, amelynek következtében addigi mindennapjai és tudományos tevékenysége komoly fordulatot vett. Az Alapítvány felkérésére Komoróczy életre hívta az MTA Judaisztikai Kutatócsoport – ELTE BTK Asszíriológiai és Hebraisztikai Tanszékét, amelyben a kutatás és az egyetem integrációját, tudományos identitásának két alkotóelemét akarta ötvözni. Vezetésével megalakult az ELTE-BTK-n a Hebraisztika szak, könyv- és előadás-sorozatok születtek, s a zsidósággal kapcsolatos tanulmányok vonzóvá váltak az egyetemisták számára. Komoróczy iskolateremtő mesterré vált, hiába utasítja vissza a titulust (i.m. 557.), tettei ezt bizonyítják. Mesterként megteremtette a zsidóság múltja iránti érdeklődést, s kidolgozta a zsidó történelem feltárásának egyik módszertani megközelítését. Elsődleges feladatának tekintette a jövő generációjából felkarolni a tehetséges diákokat, tanítványainak külföldi ösztöndíjakat szerzett, hogy újabb és újabb szakmai tapasztalatokra tegyenek szert. Utódokat nevelt fel, s indított el tudományos pályájukon. Komoróczy évtizedekkel ezelőtt véghez vitte kijelölt célját: integrálta a judaisztikát a magyar akadémiai életbe. A mai centralizáció visszássága, s a politika illetéktelen ránehezkedése a tudományra, hogy a több mint három évtizedes munka felolvadt az új akadémiai rendszerben. Az Akadémián nincs többé Judaisztikai Kutatócsoport.

Jeremiás nyomdokán Komoróczy Géza nem is lehet más, csak markáns véleményt alkotó és formáló, véleményéhez hű független értelmiségi, aki több tudós-generáció mestereként szolgáltat példát mind a mai napig. Tudósként, felelős értelmiségiként, a szellem embereként nagyon nagy szükségünk van rá.

Hargittai István: Jeremiás nyomában – Beszélgetések Komoróczy Gézával. Budapest, Magvető Kiadó, 2021, 725 oldal, 5999 Ft.

támogatás
Pop up banner

Címkék:életút, Hargittai István, Komoróczy Géza

[popup][/popup]