Búcsú Itamár Jáoz-Keszttől

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek

Február 11-én, a héber naptár szerint svát hó 29-én, életének 87. évében elhunyt Itamár Jáoz-Keszt, magyarországi születésű izraeli költő, műfordító, aki Tel-Avivban élt.

Itamár Jáoz-Keszt

1934-ben született Szarvason, családjával 1944-ben Bergen-Belsenbe deportálták. 1951-ben alijázott Izraelbe. Irodalmat, Bibliát és hébert tanult a Tel Aviv-i Egyetemen, majd az Eked kiadót vezette, az azonos című folyóiratot szerkeszette. Költészetén kívül számos prózakötetet, köztük egy önéletrajzi ihletésű trilógiát adott közre.

Az 1951-ben, 17 évesen kivándorolt szarvasi Keszt Péter a vészkorszak és az alija nyomán sem tudta végleg eltávolítani magától anyanyelvét, ha héberül folytatta is később irodalmi tevékenységét. Számos kisebb publikáció (köztük egy Radnóti-válogatás, majd A magyarországi zsidó költészet antológiája) után kezdett hozzá utóbb grandiózusnak bizonyuló vállalkozásához: a Cvi Haplaot – Csodaszarvas-antológiához, mely Jáoz-Keszt által válogatott, fordított, saját, tel-avivi kiadójánál, az Eked-nél megjelentetett kétnyelvű (magyar-héber) gyűjteménye a magyar költészetnek Balassi Bálinttól Nemes Nagy Ágnesig. Az első kötet A magyar költészet kincsesháza, a második, Illyés Gyulától Csoóri Sándoron át Kántor Péterig a Mai magyar költők antológiája, a harmadik, a Szól a kakas már-tól Székely Magdáig és az izraeli magyar nyelvű költőkig a Zsidó sors a magyar költészetben címet viseli.

Ilyen teljességű válogatás nemigen látott másutt napvilágot a magyar költészetből. Anyanyelve, bár érzelmileg eltávolodott Magyarországról, visszakívánkozott a feledésből, és ő a lehető legkreatívabb módon igyekezett használni tudását. Ha már magyarul írni nem tudott, és nem akart, választott nyelvére ültette át a magyar költészet színe-javát. Kölcsey Himnusza héberül is a megszólalásig követi a magyar hangsúlyt, s a héberbe átszivárgó magyar kifejezések a felejtésre való képtelenség jelképei.

A magyar irodalomhoz, azon belül is a költészethez kötődött, és sok pályatársat tudhatott barátai között, mint Székely Magdát és Mezei Andrást, Gergely Ágnest vagy Turczi Istvánt. Fordításainak keletkezése idején, a ’80-as, ’90-es években gyakran járt haza, verseskötetei is megjelentek, kitüntetéssel is elismerték munkáját.

A ’80-as években vallásos fordulaton ment át, és a hagyomány elemei, a vallásos önreflexió költészetében is jelentős szerepet kapott. A tesuvá, a visszatérés, az Istenhez való kapcsolódás és ragaszkodás, az Istennel való viaskodás témái gazdagították költészetét, és más versei mellett ezek is hozzáférhetővé váltak magyarul azon költőtársai fordításában, akiket maga is fordított.

A ’90-es években egy portréfilmbe vágtunk bele a Magyar Televízió számára Itamárról, le is forgattunk három órát, majd, mint annyi terv, ez is köddé vált az MTV zavaros viszonyai közepette. Az enyészeté lett, mondhatni szó szerint. Amikor Itamár kérésére megpróbáltuk visszaszerezni legalább a nyersanyagot, amit visszakaptunk, lejátszhatatlan volt. A felvétel megsérült, nem láthattuk viszont a szülővárosában, Szarvason, a Kőrös-parton rögzített képeket, sem a szülőházat, ahol már mások éltek, és nem láthattuk-halhattuk azt sem, amit felesége, Chana, a holokausztirodalom professzora, sem azt, amit lánya, Shilhav, ma utódja az Eked kiadó élén, a beszélgetések során hozzáfűzött Itamár visszaemlékezéseihez. Nem maradt meg az sem, ahogy héberül és magyarul mondta verseit. Fájt neki e veszteség, tudom.

Nem voltunk jó kapcsolattartók. Alkalmanként telefonáltunk, egyszer-kétszer még személyesen is találkoztunk Budapesten, illetve Tel-Avivban. Olvastam a verseit, olvasta egynémely prózámat, de mindig hiányolta a verseimet, amelyekből régebben fordított is.

Jellegzetes 20. századi sors volt az övé. Száműzött volt, hazatalált, de azt hiszem, mint annyi más túlélő, aki megtelepedett, családot alapított és beilleszkedett Izrael földjén, soha nem szűnő hiányt rejtegetett a lelke mélyén. Ő héberül írt versekkel és héberre fordított magyar költészettel próbálta megtölteni ezt az űrt. Szavak lengőhídján egyensúlyozott a gyermekkor elveszett világa és a megtalált második haza között.

Kapcsolódó

Itamár Jáoz-Keszt versei

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]