A sabbati időzítő (70 év – 70 tárgy – végtelen történet)

Az Izraeli Kulturális Intézet 70 év – 70 tárgy – végtelen történet címmel rendezett kiállítást a modern Izrael Állam születésének 70. évfordulójára. A tárgyakból és a köréjük írott szövegekből válogatunk.

Meir Buzaglo filozófus, nyelvész, Héber Egyetem, Jeruzsálem:

Sabbati időzítő. A szombat esti forró étel és a légkondicionáló közelében van elhelyezve. Bekapcsolom, ha a sóletet melegen, és a levegőt hűvösen akarom tartani. Számos törvény kapcsolódik ehhez a szombati időzítőhöz, olyan sok, amennyit csak zsidók tudnak kigondolni. Számomra ez képviseli az élet édességét, a Dolce Vita-t. Ezt a készüléket, amivel szombatonként a villamos energia használatát korlátozzuk, egy nagyon távoli helyre szeretném elvinni, nagyon messze a sabbattól. Milyen messze? Gázába.

Gázában naponta csak 4-5 órát van villany. Egy sabbati időzítő Gázában használhatatlan lenne, mert nem lenne villanyáram, amit be- és kikapcsolhatnának. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az ő oldalukon állok. Nem hagyom figyelmen kívül sem a Hamász viselkedését, sem a baloldali aktivisták és az izraeli arabok hallgatását, vagy az iráni jelenlétet Gázában. Együttérzek, mint bármely más ember a Goldin család fájdalmával, akik azt követelik, hogy teljesen állítsák le az áramszolgáltatást, amíg a Hamász nem adja vissza a fiuk, Hadar holttestét. Mégis más irányban szeretnék tovább gondolkozni.

Hovatartozásomtól függetlenül, emberi szemmel szeretném látni a helyzetet, a nyers valóságot, a szenvedést, a gyerekek szenvedését, a nők, az idősek, a betegek szenvedését. A diákok, munkanélküliek és az új házasok szenvedését is. Minderre nem lenne szükség.

Csak asszociáció a kapcsolat a sabbati időzítő és Gáza között? Nem igazán. Egész életemben harcoltam a sabbat emlékezetének tartásáért, a sabbat betartásáért, mert ezen az egy napon megszűnnek az emberek közötti különbségek. A Biblia azt mondja: „De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és semminémű barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad” (Mózes ötödik könyve, 5, 13).

Einstein is megértette. Szerinte az, hogy nem dolgozol sabbatkor, a szolidaritást jelképezi az életben. A sabbat az élet ünnepe, a boldogság az életben. Mindenkire vonatkozik, mindenki „olyan, mint te”. Ez emlékeztet Shalom Hanoch versére: „az idegen, aki az ellenséged, ugyanolyan, mint te.” A visszhang ismétli: „pontosan olyan, mint te”. A sabbat a „A béke szombatja”. Nem véletlenül. „Béke” ebben az összefüggésben „kegyelmet” jelent. Mint az imában „Adj mindenhol békét, jóságot és áldást, irgalmat és kegyelmet”.

A sabbati időzítő, ami nekünk segít abban, hogy ellenőrizni tudjuk az időnket, olyan helyre vitt el bennünket, ahol az emberek nem rendelkeznek az idejükről. De a visszhang még mélyebbről jön.

Miután több ezer rakétát lőttek fel az ő oldalukról, és izraeli repülőgépek bombáztak a mi oldalunkról, a kegyelem az egyetlen reményünk akkor is, ha ez csak egy kis remény.

Emlékeztet bennünket az emberi természet többdimenziós jellegére, hogy van valami, ami mindannyiunk számára közös, hogy bízunk a változás lehetőségében, az ellenség egydimenziós koncepciójának legyalulásában. A kegyelem nem megoldás, de nem is csak egy puszta érzés. Alternatíva a valóság elöli menekülésre, a feledékenységre, a közömbösségre, a kétségbeesésre.

Míg a palesztinok, a törökök és a zsidók figyelmen kívül hagyják az emberi szenvedést, a szombat fénye ugyanúgy ragyog, pislákol.