A portugál zsidók 1,2 millió dolláros játékfilmje – a portugál zsidókról
A Porto városában élő zsidók saját történelmükről készített játékfilmje talán legköltségesebb vállalkozás Európában – ami a zsidó közösségeket illeti.
A “Sefarad,” című 90 perces, 1,2 millió USD költségvetésű alkotás a portugáliai zsidóság több évszázados történetét valós személyek életén keresztül mutatja be a 15. századtól a modern időkig.
A film középpontjában Artur Carlos de Barros Basto kapitány áll, aki az 1920-as években segített életre kelteni a város zsidó közösségét, és akit hamis vádak értek szexuális zaklatásért, és kizártak a hadseregből.
A közösség egyik vezetője a JTA-nak azt nyilatkozta, hogy a szükséges pénz olyanok adakozásából jött össze, akik magukat szefárdi zsidók leszármazottainak vallották. 2015-ben Portugália és Spanyolország törvényt fogadott el az ilyen személyeknek nyújtott állampolgárságról, mintegy bocsánatot kérve a korábbi üldözésekért. A portói zsidó közösség – beadványaik alapján – mintegy 400 ilyen tagot azonosított.
A közösség kommunikációs szakértője azt nyilatkozta, hogy a produkció „magánadományokból” készült. Michael Rothwell, a gyülekezet szóvivője elzárkózott a nyilatkozattól.
A JTA cikkét Bassa László fordította