Budapesti városnézés földön és vízen

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek

Budapesti városnézés földön és vízen. Egyedülálló élmény, mely a szárazföldön indul, s majd a Dunába csobbanva folytatja útját.

 

Eddig választhatott, hogy szép fővárosunkat négy keréken járja be, vagy inkább egy sétahajó fedélzetéről csodálja. Mostantól nem kell döntenie:

A RiverRide olyan különleges városnéző túra, amelyen egy kényelmes ülésből tekintheti meg Budapest nevezetességeit, előbb a nyüzsgő utcákon haladva, majd – egy-két útitárs halk sikolyától kísérve – egyik pillanatról a másikra a folyó habjai közé csobbanva. Budapest a Duna nélkül nem is lenne Budapest, és aki egyszer is próbálta, sosem felejti el, milyen kellemes ezüstös hullámain ringva gyönyörködni a város panorámájában. 

riverride.JPG

Ám egy luxusbusz fedélzetén utazva az élmény még különlegesebb. A vízi kaland után pedig, visszakapaszkodva a rakpartra, ismét a világvárosi forgatagban találjuk magunkat.

Találkozó a Roosevelt téren a „Spenót ház” előtt, 15:45 órakor
Jelentkezni a részvételi díj befizetésével lehet, legkésőbb 2010. április 6-ig a [email protected] email címen, illetve munkanapokon a délutáni órákban a 311-6665 telefonszámon.
A kedvezményes részvételi díj ára: 3000 Ft.
[popup][/popup]