Brecht–Weill: Koldusopera / Szcenírozott koncert
A Koldusopera (eredeti címén: Die Dreigroschenoper, azaz Háromgarasos opera) forradalmian új dramaturgiát és zenei világot hozott a színházba. John Gay és Johann Christoph Pepusch Beggars’ Opera („Koldusopera”) című 18. századi balladaoperáját Bertolt Brecht és Kurt Weill a kapitalizmust kritizáló, kiábrándult és cinikus művé dolgozta át.
Az eredetileg elegáns útonálló Macheath (Bicska Maxi) erkölcstelen bűnözővé lett, a nagy finálé pedig a happy endek fanyar paródiája. A színházból eltűnt az a bizonyos „negyedik fal”, a közönség nem érezhette úgy, hogy kényelmesen hátradőlve kukucskálhat, és lesheti, mit tesznek a szereplők „odabent”, a maguk zárt világában. A néző megszólíttatott, a szín kinyílt, a dalokat az énekesek szemtől szembe, a szituációból kifordulva, a közönség felé adták elő. Megszületett az „elidegenítési effektus”.
A darab a musicalek merész, mindmáig modern őse. Zenéjére egyértelműen a dzsessz hatásai jellemzőek, Weill előírása szerint tizenöt tagú dzsesszcombo játssza. Az első dal Peachumék – az alapmű előtti tisztelgésként Pepusch zenéjére íródott – reggeli korálja lett volna. Harald Paulsen, Bicska Maxi első alakítója azonban felmondással fenyegetőzött, ha karaktere a színre lépés előtt nem kap megfelelő zenés bemutatást. Ezért került később, de még az 1928-as ősbemutató előtt a mű élére a leghíresebbé lett zeneszám, a magyarul Cápadalként ismert, angolul Mack the Knife címen világslágerré vált dal.
A Koldusopera legtöbb előadása művészi kompromisszummal jár, mivel általában prózai színészek játsszák, s a zeneiség így másodlagossá lesz. Most az eredetit halljuk: németül, Weill saját hangszerelésében, kitűnő operaénekesek előadásában.
Közreműködnek:
Misura Zsuzsa, Szolnoki Apollónia, Wiedemann Bernadett, Kováts Kolos, Rozsos István, Kálmán Péter, Budapesti Stúdió Kórus (karigazgató: Strausz Kálmán) és mások
Narrátor: Kocsis Gergely
Vezényel: Oberfrank Péter
Rendező: Böhm György
