„Üres Padok” konferencia

Írta: Szombat - Rovat: Közösség

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Holokauszt Emlékközpont szervezésében 2018. június 7-8. Holokauszt Emlékközpont, Budapest.

Az „ÜRES PADOK” program eredeti elképzelése még a Holokauszt Emlékév előkészítése során merült fel. A szervezők meggyőződése volt, hogy a múlttal való szembenézés kulcsa az oktatásban van. A programhoz országszerte több középiskola csatlakozott.

A projektet Szita Szabolcs professzor, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója kezdeményezte egy franciaországi példa nyomán. Javaslatunkat a Magyar Holokauszt 2014. Emlékbizottság karolta fel. A program keretében a tanulók, tanáraik és szakértők segítségével felkutatták az iskola korábbi diákjait, akik a holokauszt áldozataivá váltak. Nevüket emlékjel őrzi, amelyet több iskolában avattak fel. Az egyedi művet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak: Zsiga Renátának és Varga Natáliának tervei alapján készítették, amely minden iskolában egységes. A cél az, hogy hosszútávon minden érintett magyarországi iskola rendelkezzen ilyen emlékjellel.

Jelenleg több intézményben zajlik még a kutatás. Mielőtt a következő tanévben újabb iskolákat vonnánk be, ezen a konferencián bemutatjuk és értékeljük  az eddigi eredményeket. Emellett példaként bemutatásra kerülnek hasonló hazai és külföldi „jó gyakorlatok” is. Célunk továbbá, hogy a program révén minél több pedagógus szerezzen ismeretet a holokauszt emlékezetkultúrájáról és kutatásáról. Az esemény első napján az ünnepélyes megnyitót szakmai előadások és projektbemutatók követik. A második napon az érdeklődő diákok foglalkozásokon, a tanárok pedig egy egész napos képzésen vehetnek részt.

 

KONFERENCIA-PROGRAM

 

  1. JÚNIUS 7. CSÜTÖRTÖK

9.00 MEGNYITÓ A PÁVA UTCAI ZSINAGÓGÁBAN:

  • Professzor Dr. Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója
  • az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője
  • Darin Scott Christensen, az Amerikai Nagykövetség képviseletében – szervezés alatt
  • Kirschner Péter, Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke

 

10.00 – Plenáris előadások

Prof. Dr. Szita Szabolcs: Az Üres Padok projekt hátteréről

Miklósi László (Történelemtanárok Egylete, elnök): Fontosak-e a mindennapok?

Villanások a zsidóság szerepéről a magyar történelemben.

 

SZÜNET

 

11:00 – ELSŐ SZEKCIÓ: HOLOKAUSZTOKTATÁS, EMLÉKEZETKULTÚRA

Czingel Szilvia (Centropa, kulturális antropológus-muzeológus):  “Séta az emlékezet könyvtárában”.. holokausztoktatás és emlékezetkultúra

Csonka Laura (Magyar Nemzeti Levéltár, történész): Emlék, emlékezet, emlékmű

Szunyogh Szabolcs (független újságíró):” Ki látott már szegény zsidót?”- antiszemita sztereotípiák a pedagógusok körében

 

12.30 -13.00 EBÉDSZÜNET

 

13.00 – 2. SZEKCIÓ: AZ ÜRES PADOK PROJEKT BEMUTATÁSA

13.00-14.00 – AZ ÜRES PADOK BEMUTATÁSA

Szőnyi Andrea (Zachor Alapítvány, igazgató) : Személyes történetek, helytörténet és oktatás

Zsiga Renáta (MOME): Az emlékjel koncepciójáról, kialakításának történetéről

 

14-15.00 – 3. SZEKCIÓ: KITEKINTÉS

Félix Anikó (Tom Lantos Intézet, Zsidó élet és antiszemitizmus program, programmenedzser): A Tom Lantos Intézet zsidósággal és antiszemitizmussal kapcsolatos projektjei

Alfred Lang-és Michael Schreiber (Burgenlandi Kutatótárság): A “ Zsidó sorsok a közös határon” című soproni és felsőöri közös iskolai projektről (német nyelven magyar tolmácsolással)

Derdák Tibor (Dr. Ámbédkar Gimnázium, igazgató): A roma holokauszt oktatásáról

 

15.00-15.15 SZÜNET

 

15.15-16.15 Projektbemutatók 2 teremben párhuzamosan:

2×3 iskola – 20 perc/iskola, tanárok és diákok

Szervezés alatt:

Bessenyei György Gimnázium – Kisvárda

Bolyai János Műszaki Szakgimnázium és Kollégium – Budapest

Szent László Gimnázium – Mezőkövesd

Varga Márton Kertészeti Szakközépiskola – Budapest

 

Konferencia első napjának vége: 16:15

Utána fakultatíve  a Centropa kiállításának megtekintése (kb. 45 perc)

 

  1. JÚNIUS 8. PÉNTEK

DIÁKOK

10.00 -12:00 – az ELTE Trefort-kerti Emlékművét bemutatja Csonka Laura (történész, Magyar Nemzeti Levéltár).

10.30 – 12:00 – Séta Budapest “zsidónegyedében” a Haver Alapítvánnyal

Miért álltunk meg itt? Miről árulkodik ez a homlokzat? Sétálhatunk-e egy hajdan tervezett sugárúton? Hol vannak itt zsidók, zsidónegyed zsidók nélkül?!

A zsidónegyed sétánk célja, hogy a diákok az előzetesen megszerzett ismereteiken keresztül új perspektívába helyezzék az addigi tudásukat, inspirálva őket további kutatásra a történelmi zsidónegyed zsidó és nem zsidó vonatkozású helyszíneivel kapcsolatban.

 

13.00 -16.00  workshopok a diákok részére (Haver Alapítvány, HDKE)

13:00 – 14.30: Haver Alapítvány: Zsidó identitás

Ki zsidó, és mi a zsidó identitás: Vallás? Nép? Kultúra? Sorsközösség?

Mi van, ha valakinek egyik sem? És ki határozza meg egyáltalán mi az, hogy zsidó?

A foglalkozás lehetőséget biztosít a résztvevő fiatalok számára, hogy egy informális közegben új ismereteket szerezzenek a zsidóságról, valamint, hogy egy tabuk nélküli párbeszédbe kapcsolódjanak be.

 

14.45 – 16.15 History City – Élő társasjáték Holokauszt Emlékközpont szervezésében

A játék egy 25 négyzetméteres játéktáblán történik, amelyen Budapest belvárosa látható. A játékkörök – ahol a játékosok minden dobás után állnak vagy haladnak előre –  olyan emlékhelyeket jelölnek a térképen, amelyeknek van valamilyen vonatkozása a holokauszthoz vagy a zsidósághoz. Minden lépéshez húzni kell egy kártyát a játékkör színének megfelelően. Ezeken különböző témakörű (történelem, vallás, kultúra, tolerancia) kérdések szerepelnek és jó válasz esetén előre lehet lépni. Jó játékot kívánunk!

 

A szeminárium alatt étkezést (kávészünet és szendvicsebéd) biztosítunk.

TANÁROK:

9.30.00 -16.30 Egész napos képzés a Centropával

 

„A holokauszt és a zsidóság huszadik századi története az oktatásban”

A szeminárium célja, hogy ötleteket adjon új projektek megvalósításához és innovatív oktatási eszközök használatához és továbbfejlesztéséhez a holokauszt, illetve ezen túlmenően a zsidóság huszadik századi történetének oktatásában. A képzés során bemutatjuk a Centropa oktatási anyagait és eszközeit, nem utolsó sorban pedig a “Történetek egy családi albumból” című vándorkiállítást, amely 8 témakörbe csoportosítva ismertet 64 történetet a Centropa adatbázisából (www.centropa.hu) képekkel és az interjúalanyok személyes elbeszéléseivel.    A szeminárium alatt étkezést (kávé- és ebédszünet) biztosítunk.

Konferencia második napjának vége: 16:30

További információ: [email protected], 06-1/311-6665

A programváltozás jogát fenntartjuk!

 

[popup][/popup]