„Az idei fesztivál sajnos más irányt vett, mint terveztük”

Írta: Szombat - Rovat: Közösség

A Bálint Zsidó Közösségi Ház Alapítvány közleménye

Idén lesz a ZsiFi nagykorú – bát micva korba lépett a filmfesztivál, amely a zsidó vallásban a lányok nagykorúságát jelenti! A Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál, melyet a JCC Budapest – Bálint Ház

szervez, már 12. alkalommal hozza el a tavalyi és az idei legjobb izraeli és zsidó témájú filmjeit a magyar nézőknek. A fesztivál célja, mint eddig minden alkalommal, bemutatni a zsidóság rendkívül színes, sokaknak ismeretlen világát, mai állapotát, zsidókról és nem zsidókról, zsidóknak és nem zsidóknak.

Az idei fesztivál azonban sajnos más irányt vett. A szervező Bálint Ház, mint minden zsidó intézmény, mélyen lesújtott az október 7-i izraeli terrortámadások miatt. Ezért idén kiemelten fontosnak érzi, hogy a kultúra közvetítésén túl lehetőséget biztosítson a beszélgetésekre, egymás támogatására, a helyzet mélyebb megértésére. A bemutatott filmek és kapcsolódó kísérőprogramok segítségével a ZsiFi hozzájárul ahhoz, hogy kicsit embernek érezzük magunkat egy embertelen világban.

A filmek ismét bepillantást engednek a zsidó mindennapokba, az izraeli társadalom sokszínű világába, megtudhatunk többet zsidókról, arabokról, és másokról is. A filmekről és a gazdag kísérőprogram-választékról a fesztivál honlapján lehet tájékozódni.

[popup][/popup]