Zsidók és az olimpia címmel kiállítás nyílt a Madách téren

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Zsidók és az olimpia címmel szabadtéri kiállítás nyílt Budapest belvárosában, a Madách téren.

zsidók és az olimpia

A csütörtöki megnyitón Szalai Kálmán, a tárlatot megszervező Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) munkatársa kifejtette: a kiállítás az olimpiákon elért magyar sportsikerek mellett a zsidóság és a sport történetét, valamint a zsidó származású magyar sportolók számos világraszóló eredményét is bemutatja, amelyeket mostanáig méltatlanul elhallgattak.     Bevezetőjében kiemelte: Kemény Ferenc, az újkori ötkarikás játékok egyik kezdeményezője, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapító tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság alapító titkára is zsidóként, a mai Szerbia területén, Nagybecskereken, Kohn Ferenc néven látta meg a napvilágot.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija emlékeztetett arra, hogy a második világháborúig több mint 40-re tehető a zsidó származású magyar olimpiai bajnok sportolók száma, köztük van az 1896-ban Athénban az első aranyérmet nyerő úszó, Hajós Alfréd (született Guttmann Arnold) is. Hozzátette: a múlt század közepén lezajlott zsidóüldözés következtében közülük sajnos több sikeres sportember élete tragikus véget ért.

Amint a kiállításból kiderül, a legeredményesebb magyar olimpikonok közül többek között Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Kabos Endre, Elek Ilona és Petschauer Attila vívók, valamint a legidősebb magyar élő olimpiai bajnok, Keleti (Klein) Ágnes is izraelita származású, utóbbi csak hamis papírokkal tudta megúszni az üldöztetést.

A tárlat ezen kívül képet ad több, olyan kevésbé ismert témáról, mint a Hitler rendszerének felsőbbrendűségét hirdető 1936-os berlini ötkarikás játékok, az izraeli válogatott tagjai ellen az 1972-es müncheni olimpia ideje alatt elkövetett terrorcselekmény, valamint a Makkabi Játékok – vagyis a zsidó olimpia – története.

Ezzel kapcsolatban Jusztin Ádám, a Maccabi VAC elnöke megjegyezte, hogy a magyarországi zsidó közösségen belül egyre fontosabb szerepet kap a sport, majd hangsúlyozta, hogy 2019 nyarán Budapest ad otthont a Makkabi Európa Játékoknak, így a csütörtöki kiállítás megnyitása tulajdonképpen egyben a nagyszabású esemény felvezetésének a kezdete is. Elmondása szerint a magyar csapat kimagaslóan szokott szerepelni a Makkabi Világjátékokon, legutóbb 20 érmet nyert.

A szabadtéri tárlat egy hónapon keresztül tekinthető meg.

 

támogatás