Zsidó sírkövek százait építették bele az utakba Ukrajnában

Írta: zsido.com - Rovat: Hírek - lapszemle

A nyugat-ukrajnai Lvivben önkéntesek mentik a sírköveket, miután egy útfelújítás közben kifordították őket a földből a munkások.

Sasha Nazar egy ukrajnai zsidó jótékonysági szervezet vezetője elmondta, hogy a múlt héten értesültek a felfedezésről. Rögtön elkezdek önkénteseket toborozni, hogy mentsék, ami még menthető. Becslése szerint legalább 100, de lehet, hogy több sírkő is lehet az érintett útszakasz alatt – olvasható a jta.org tudósításában.

A sírköveket szorosan egymás mellett helyezték el az út alapjában, van amelyik felfelé, van amelyik felirattal lefelé fekszik – mondta Nazar. Az eddig előkerült darabokat a múlt század első felében készítették, ez eddig a legnagyobb ilyen felfedezés Lvivben – tette hozzá a szervezet vezetője. A köveket egy zsidó temetőbe viszik, ahova már korábban is szállítottak hasonló körülmények között megtalált darabokat.

A II. világháború idején gyakori eljárás volt, hogy a nácik az ukrajnai, litvániai, lengyelországi zsidó temetőkből elhurcolt köveket használtak fel építkezésekhez. Ez a gyakorlat a szovjet időkben is folytatódott.

Eredeti cikk

 

 

[popup][/popup]