Závada Pál: “Ne alkudjunk meg, ha nem muszáj”
Új könyve a Hajó a ködben a Weiss Manfréd Művek örököseinek története: középpontjában a család SS-szel kötött 1944-es alkujával, amely biztosította a közel 50 fős rokonság túlélését a vészkorszakban. A szerzővel morális dilemmákról, emlékezetpolitikáról, kultúrharcról beszélgetett a Magyar Narancs.
Fotó: Szkéné
Míg előző könyve, az Egy piaci nap a 2. világháború utáni pogromok történetének egyfajta visszahelyezése a kollektív emlékezetbe, most ismertebb eseményt dolgoz fel. A kérdésre, mi vonzotta ebben a történetben, Závada Pál elmondta: “Weiss Manfréd örökösei – házasságaik révén is – a két háború közötti iparbárók társadalmának legerősebb tőkekoncentrációját hozták létre. Barátságaikon, tudományos-kulturális és sajtótámogatásaikon keresztül a kor szellemi elitjével is kapcsolatban álltak. A társaság feje, Chorin Ferenc mint a gazdasági-banki szféra potentátja, a gyáriparosok vezetője és mint felsőházi tag különösen fontos pozíciókat foglalt el. Hogy ez a többségében kikeresztelkedett zsidókból álló család a vészkorszakban megkötötte a maga alkuját az SS-szel – ezt a történetet régóta ismerem. (…) A történetnek akkor kezdtem alaposabban utánaolvasni, amikor Rózsa János megkeresett, hogy filmet szeretne a család 1944 tavaszán kötött alkujáról. A rendelkezésre álló forrásokból pedig egy idő után életre keltek egyes alakok, helyzetekbe tudtam képzelni őket, lassan rátaláltam egy regény elbeszélőinek hangjára. Ez tulajdonképpen formai kérdés: ha az összegyűjtött anyag a megelevenedő figurákon keresztül súgni kezd, akkor már van egy hangütés”.
“Ebben az üzleti alkuban rengeteg vita volt, és szélsőségesen különbözően álltak hozzá a különböző családtagok. (…) Zsolt Béla Haladás című lapjában vonta felelősségre a Weiss-örökösöket, különösen Chorin Ferencet, akit nyíltan vádolt meg a nácikkal való lepaktálással. Tényleg volt mit vitatkozni ezen, és a család barátja, Fenyő Miksa – a gyár-iparosok szövetségének korábbi titkára, a kor szellemi életének kitűnősége – meg is védte őket, miszerint itt nem egy önkéntes üzletről, hanem életveszélyesen súlyos kényszerről volt szó. Ezeket az embereket letartóztatták, egy részüket lágerbe vitték és megkínozták. Mindeközben előtte tényleg hosszú éveken át kollaboráltak a német hadiiparral, szállítottak repülőket, tankokat, és hasznuk volt ebből” – tette hozzá az író.
