Varsóban megnyitották az Amerikai Zsidó Bizottság (AJC) közép-európai irodáját

Írta: MTI / Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Bár a közzétett MTI hírben hibásan Amerikai Zsidó Kongresszus szerepel, az Amerikai Zsidó Bizottság (American Jewish Committee, rövidítve AJC) irodáját nyitották meg Varsóban.

David Harris, az AJC igazgatója (Fotó forrása: pap.pl)

Varsóban megnyitották hétfőn az egyik legtekintélyesebb zsidó szervezet, az AJC közép-európai irodáját. Megalapítói fő feladataként a transzatlanti partnerség elősegítését, valamint a térség izraeli kapcsolatainak elmélyítését nevezték meg.

Az AJC varsói székhelye a szervezet ötödik európai irodája. Működése Lengyelországon kívül a másik három visegrádi tagországra, ezen belül Magyarországra, valamint a balti államokra is kiterjed.

A varsói  Lengyelországi Zsidók Múzeumában hétfő este megtartott nyitógálán David Harris, az AJC igazgatója, Simone Rodan-Benzaquen, a szervezet európai igazgatója, továbbá  Michael Schudrich lengyel főrabbi, valamint a Varsóban akkreditált nagykövetek vettek részt.

A ceremónián felolvasták a lengyel elnök üdvözlő levelét. Andrzej Duda ebben felidézte, hogy az AJC annak idején aktívan támogatta Lengyelország NATO-csatlakozását, és örömét fejezte ki, hogy a szervezet tevékenysége “Varsóból az egész közép-európai térségre fog kisugározni”.

Rámutatott a zsidók és a lengyelek sok évszázados együttélésére, melynek “a náci Németország agressziója és a hitleristák holokausztja vetett véget. Az embertelen terror, a bűntettek és az emberirtás ellenére a nemzeteinket összekötő szolidaritás megmaradt” – szögezte le a lengyel elnök. Fontosnak mondta, hogy a második világháború alatt a megszállt Lengyelország területén történt szörnyűségekről szóló ismeretanyagot az AJC is terjeszti.

David Harris hétfőn a TVN24 lengyel hírtelevíziónak elmondta: a varsói iroda megnyitásának fő célja a transzatlanti kapcsolatok, valamint Európa e térsége és Izrael közötti kapcsolatok megerősítése. “Amerika és Európa kapcsolata kulcsfontosságú a globális biztonság és stabilizáció szempontjából, valamint a közös demokratikus értékek védelméért” – fogalmazott. “Bízunk a NATO rendkívüli szerepében, valamint a közép-európai országok és Izrael közötti kapcsolatok fontosságában” – mondta.

Rámutatott arra, hogy az AJC lengyelországi tevékenysége többéves szünet után újul meg. Korábban a szervezetnek egy képviselője dolgozott Varsóban, őt a 2008-2009-es gazdasági világválság alatt a költségcsökkentés miatt hívták vissza. A szervezet visszatérését Varsóba Lech Kaczynski néhai lengyel államfő szorgalmazta nem sokkal a 2010-es szmolenszki légi katasztrófában bekövetkezett halála előtt – idézte fel Harris.

Az AJC 1906-ban alakult a zsidóság önvédő szervezeteként, nemzetközi társulási szerződések révén jelenleg 33 zsidó szervezettel működik együtt.

[popup][/popup]