Újratemették Slachta Margitot

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Újratemették az amerikai emigrációban 1974-ben elhunyt Slachta Margit szerzetes nővért, a magyar Országgyűlés első női képviselőjét kedden Budapesten, a Fiumei úti sírkertben.

MTI fotó/Szigetváry Zsolt

A szertartást vezető Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek úgy fogalmazott: Slachta Margit a keresztény szeretet eszményét “tudta és akarta nyilvánosan, cselekvő módon, szóban és tettben képviselni”.

A háború alatt átgondoltan, szervezetten támogatta a szegényeket és mentette az üldözötteket, de a háború után kezdődő újabb önkényuralom embertelenségét is meglátta, és mert ellene szót emelni a parlamentben is – mondta.

Hozzátette: a segítő szeretet Slachta Margit számára nem csupán hősies munka volt, hanem “személyes megérintettség és odaadás”, a másik ember felé forduló “kedvesség és figyelem”.

A bíboros kiemelte: Slachta Margit “életében felvillantak olyan fények is, amelyek csak igazi szentek útját szokták kísérni”.

Ő volt talán a legelső, aki a kezdődő háború kegyetlenségei között észrevette a tervszerű népirtás programját. Már 1941 nyarán rádöbbent a szörnyű valóságra, hogy a Kőrösmezőnél Magyarországról kiszállított zsidók Kamenyec-Podolszkijnál népirtás áldozatai lettek. Meglátta a gonosz működését a világban, a mélységes csapdát, “amibe az emberiség sokak gyengeségén és bűnén keresztül belezuhanni készült” – fogalmazott Erdő Péter.

Slachta Margitról szólva hangsúlyozta: nevéhez fűződik a női méltóság elismertetése és védelme, a keresztény feminizmus követeléseinek megfogalmazása, amely világnézetében eltér a radikális feminista ideológiától.

Vallotta az emberi jogok kiterjesztését, de a nők sajátos értékét és érdekét nem szakította ki sem a természet rendjéből, sem a családból, sem a társadalomból – mondta.

Semjén Zsolt a szerzetes nővér “érdekérvényesítő karizmájára” példaként felidézte, Slachta Margit a szlovákiai zsidóság deportálásáról tudomást szerezve Rómába utazott, elérte, hogy fogadja őt XII. Piusz pápa, aki tőle hallva a szlovákiai zsidóságot fenyegető veszélyről tiltakozásra utasította a szlovák püspököket.

Bátorságára jellemző, hogy a háború utáni időszakban, 1947-48-ban az egyházi iskolákat államosító törvényjavaslat ellen ő és Barankovics István, a Demokrata Néppárt elnöke szólalt fel és harcolt minden kommunista megfélemlítési kísérlet ellenére – tette hozzá Semjén Zsolt.

A politika számára éppen úgy jószolgálat volt, mint a karitász. Az emberi élet kiteljesedésének szolgálata. A parlament pedig teret és lehetőséget kínált erre a szolgálatra – mondta Mátrai Márta.

Németh Emma, a társaság magyarországi elöljárója arról beszélt: az elmúlt évszázadban nem volt ritka, hogy éppen a hazájukat nagyon szerető és szolgálni akaró emberek kényszerültek azt elhagyni. Közéjük tartozott Slachta Margit is, akit a keresztény és nemzeti értékek melletti alkut nem ismerő kiállása miatt 1948-ban kizártak az Országgyűlésből, és aki illegálisan hagyta el Magyarországot – mondta.

A közösségének írt levelében azt ígérte, visszatér, amint tengerentúli feladatait elvégzi, 1951 novemberében vissza is utazott Bécsbe, ám a magyar-osztrák határt nem sikerült átlépnie.

A Barankovics Alapítvány kezdeményezésére a Szociális Testvérek Társasága és a Nemzeti Örökség Intézete közreműködésével november 9-én hozták Magyarországra Slachta Margit földi maradványait.

Slachta Margit 1884-ben született Kassán. 1906-ban német-francia szakos polgári iskolai tanári oklevelet szerzett a kalocsai Miasszonyunk-nővérek intézetében. 1920-tól a parlament első női képviselője volt, a Keresztény Nemzeti Egység Pártjának jelöltjeként. A Tanácsköztársaság bukása után, majd a második világháborút követően is ő szervezte meg a Keresztény Női Tábort. 1923-ban megalapította a Szociális Testvérek Társaságát.

A parlamentben és azon kívül is harcolt az egyházi iskolák államosítása ellen. A Rákosi-diktatúra idején mentelmi jogát hosszabb-rövidebb időre többször is felfüggesztették.

1949-ben Ausztriába, majd onnan az Egyesült Államokba távozott, 1974-ben halt meg. (MTI)

[popup][/popup]