Újra megnyílt a Sanghaji Zsidó Menekültek Múzeuma

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Jelentős bővítést követően újranyílt kedden a Sanghaji Zsidó Menekültek Múzeuma, amely a második világháború idején üldöztetett, Európából származó zsidó menekültek Sanghajban töltött éveinek történetét mutatja be – számolt be több kínai sajtóforrás.

Dombormű a sanghaji múzeumnál

1933 és 1941 között Sanghaj mintegy 30 ezer, a holokauszt elől Európából odaszökött zsidó menekültet fogadott be. A CGTN kínai hírcsatorna Eric Goldstaub menekült beszámolójából idézte: “Bécsben egyetlen konzulátus vagy nagykövetség sem volt kész vízumot kiadni számunkra, egészen addig, amíg el nem mentem a kínai konzulátusra”.

A vörös és szürke téglákból álló épületet, amely egykor a zsidó menekültek közösségének adott otthont, úgy bővítették és alakították át egy 2019 elején megkezdett projektben, hogy a korábbiakhoz képest tízszer annyi kiállítási tárgy bemutatására elegendő helyet nyertek. A 2007-ben alapított múzeum összterülete ezzel 900-ról 4 ezerre nőtt, és a kiállítási tárgyak száma 150-ről csaknem ezerre bővült – írja a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A sanghaji múzeum és az Ohel Mose zsinagóga

A tárlaton a legújabb technológia segítségével egy interaktív táblán keresztül a látogatók információt kaphatnak a menekültek által használt útvonalakról. A múzeumban ezen kívül a korabeli Sanghajban élő zsidók életkörülményeibe és mindennapjaiba is bepillantást nyerhetnek az érdeklődők. A kiállított tárgyak egy részét a menekültek és leszármazottaik ajánlották fel.

A múzeumban található “nevek falán” a korábban szereplő 13 732 névből álló lista 18 578-ra duzzadt, és további helyet hagytak üresen, hogy a kutatások előrehaladtával a névsor kiegészíthető legyen a Sanghajban menedékre lelő zsidó menekültek neveivel, melyek még azonosításra várnak. (MTI)

[popup][/popup]