Újra itt a Mazsike Sétafesztiválja
Idén vidéki helyszínekkel is bővül a Sétafesztivál – Május 26-29.
“A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület 2018 óta évente megrendezi Sétafesztivál című rendezvényt, ahol különféle tematikára épülő, nappali és esti városismereti sétákra várjuk az érdeklődőket. A vezetett sétákon többek közt a metró művészetét, Zugló szecessziós épületeit, a fővárosi temetők kincseit, illetve kávéházak történetét lehetett megismerni.
A fesztivál 2019 óta újabb hagyománnyal bővült. Az induló állomáson, ahonnan az első sétákat elindítottunk egy-egy emlékfát ültettünk. 2019-ben a Klauzál téren a holokauszt áldozatainak emlékére, 2020-ban a Gutenberg téren Heller Ágnes emlékére és 2021-ben a Király utcában Ráday Mihály emlékére. Idén Szerb Antal emlékére ültetünk fát a Deák téren, hiszen itt lakott a közelben a Deák Ferenc utcában
A Sétafesztivált évente más-más tematikával, változatos programokkal rendezzük meg. 2022-ben a divat, az öltözködés és a dizájn áll a sétáink középpontjában.
Ebbe bele férnek a hagyományos múzeumi séták, a korábbi híres nagyáruházak, a divatmárkák emblematikus helyei is.
A Sétafesztivál megnyitójának része a Nagykövet úr virtuális városi sétája Tel-Aviv Bauhaus negyedében, a Deák 17 Galériában látható óriási légifelvételen.
Ekkor adjuk át Yossi Ben Nun Izraelben élő mérnöknek a Magyar Zsidó Kultúráért Különdíjat a Budavári Eltemetett Zsinagóga feltárásának úttörő kezdeményezéséért.
A részletes program itt található, az esemény regisztrációköteles.”