Új elnököt választott a Budapesti Zsidó Hitközség

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

A Budapesti Zsidó Hitközség mai képviselőtestületi ülése négy jelölt közül megválasztotta a BZSH új elnökét: Mester Tamást, a Nagyfuvaros utcai körzet küldöttjét.

Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség új elnöke

Ács Tamás, a korábbi elnök, a Dohány utcai körzet jelöltje és Kőszegi Zoltán, a Frankel körzet képviselője, a Mazsihisz kommunikációs vezetője is elnökjelölt volt az első fordulóban, de ők nem jutottak tovább.

A második fordulóban Mester Tamás 41 szavazatot kapott, míg Kiss Henriett, a Rumbach – Együttélés Háza koordinációs vezetője, a Mazsihisz egykori alelnöke 38 szavazattal a második lett.

Az ügyvezető igazgatói posztra újraválasztották Kunos Pétert.

Hamarosan részletes tudósítással jelentkezünk, addig is olvassák el, hogyan mutatkozott be a jelölés idején az új elnök, Mester Tamás a BZSH honlapján:

“1967-ben születtem Budapesten. Nagyszüleim mindkét oldalról ortodox zsidók voltak. A vészkorszak megpróbáltatásai után azonban a családom életben maradt tagjai, így a szüleim is, majd később én is a neológ vonalat képviseljük. Családomnak mindig fontos és természetes volt a zsidó hagyományok tisztelete, ápolása, a zsinagógába járás és a vallás gyakorlása. Ezt próbálom átadni én is, 14 éves iker fiaim számára. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a „Mester” név nem ismeretlen a zsidó közösség berkein belül. Büszke vagyok szüleimre akitől a vallás, a hit szeretetét és fontosságát tanultam.

Édesapám, Mester Ervin hosszú évekig volt a Zuglói Szeretetkórház zsinagógájának megbecsült elnöke és elkötelezett, tevőleges tagja. Diplomámat üzleti tanulmányok, kereskedelmi igazgatás szakon szereztem. Ezt kiegészítve belső auditor – minőségirányítási vezető szakvizsgát tettem. 1996-tól saját cégemet vezetem, reklám, marketing területen dolgozunk. Ezen kívül 2003-óta egy Lap- és könyvkiadó, nyomdai előkészítő cég marketingigazgatója vagyok. Több mint 20 éve vagyok a Nagyfuvaros utcai közösség küldötte a BZSH és a MAZSIHISZ közgyűlésében. Ebben a ciklusban komolyabb betekintést nyertem a hitközség működésébe, hiszen 2015-től a BZSH elöljáróságának tagja, vezető elöljárója, 2016-tól pedig a MAZSIHISZ vezetőségének tagja vagyok.

2011-ben alapítottuk meg barátommal a Maccabi VAC vízilabda szakosztályát, melynek vezetője és játékosa is vagyok. Eddig két Világjátékon Izraelben és egy Európa bajnokságon Berlinben volt szerencsénk részt venni. Nagy örömünkre és a honi zsidóság dicsőségére, csapatunk 2 ezüst és 1 bronzérmet szerzett a 3 fantasztikus eseményen. Nagy erőkkel készülünk a nyári EB-re, ami köztudottan Budapesten kerül megrendezésre. Remélem hazai közönség előtt lesz esélyünk elnyerni a legfényesebb medált. Kuratóriumának elnöke vagyok az „Alapítvány a zsidó jövőért” elnevezésű alapítványnak. Mint nevéből is kitűnik, az alapítvány fő célja a 150 esztendős magyar neológia vallási, tudományos, oktatási és szociális hagyományainak, rendszerének őrzése, továbbadása. Olyan zsidó közösségek támogatása, amelyek célul tűzik ki maguk elé, hogy átadják a judaizmus szeretetét gyermekeinknek és unokáinknak.

Az utóbbi évek konfliktusai késztetnek arra, hogy próbáljak segíteni, egységet, békét teremteni és egy erős az időseket meghallgató és megbecsülő, de a fiatalokat aktivizáló BZSH újjáépítésében részt vegyek. Az elnöki pozícióra történő jelölés megtisztelő számomra és tisztelettel elfogadom. Megválasztásomra kérném támogatásukat, hogy hitközségünk megerősítésén közösen tudjunk munkálkodni, elősegítve ezzel a budapesti zsidóság fejlődését! Hiszek a BZSH erejében és a budapesti zsidóság vallásos elkötelezettségében.”

 

[popup][/popup]