Tömegmészárlást terveznek Nyugat-Európában

Írta: hir24.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

A szíriai és iraki szélsőséges iszlamista milíciákban harcoló több száz brit fegyveres közül többen már megpróbáltak terrortámadásokat végrehajtani Nagy-Britanniában, és bár ezeket eddig sikerült meghiúsítani, a brit biztonsági szolgálatok nem tudnak minden támadási kísérletet megakadályozni – mondta csütörtök este a brit elhárítás (MI5) vezérigazgatója.

andrewparkerAndrew Parker az MI5 londoni székhelyén, a Royal United Services Institute (RUSI) nevű stratégiai kutatóintézet szakértőinek tartott előadásában részletek nélkül elmondta: a brit elhárító szolgálatok csak az elmúlt néhány hónapban három olyan, Nagy-Britanniában tervezett terrorcselekménynek vették elejét, amelyek minden bizonnyal számos halálos áldozattal jártak volna. “Ez azonban nem adhat okot elbizakodottságra, mert nem tudunk minden (ilyen kísérletet) megakadályozni” – tette hozzá.

Tömegmészárlással fenyegető támadások
Az MI5-nak tudomása van arról, hogy az al-Kaida terrorhálózat belső köreihez kötődő, jelenleg Szíriában tartózkodó szélsőségesek egy csoportja most is tömegmészárlással fenyegető támadásokat tervez nyugati országok ellen – mondta Parker.

Az elhárító szolgálat vezetője szerint a terrorellenes hatóságok kifejezetten a Szíria felől – és nemcsak az Iszlám Állam nevű brutális iszlamista milícia részéről – megnyilvánuló támadási veszély miatt emelték tavaly nyáron a második legmagasabb fokozatra a nagy-britanniai terrorkészültségi szintet. Parker hangsúlyozta: a hivatalos meghatározás szerint “súlyos” kockázatra figyelmeztető jelenlegi brit riasztási szint azt jelenti, hogy a brit elhárító hatóságok bizonyítékokra alapuló megítélése szerint Nagy-Britanniát “nagy valószínűséggel” terrortámadás éri.

A brit készültségi skálán már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a “kritikus”, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló nagyszabású merénylet terveiről kap konkrét értesülést.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]