Több mint tízezren imádkoztak Izraelben tiltakozásul egy bevásárlóközpont szombati megnyitása ellen

Írta: Shiri Zsuzsa / MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Több mint tízezren tiltakoztak imádkozással az izraeli Asdód városában egy szombaton is nyitva tartó új bevásárlóközpont ellen – írta a Háárec című izraeli újság.

protesters is Ashdod

Az ima-tüntetést Izrael ötödik legnagyobb városának egyik ultraortodox negyedében tartották hétfőn a két hónappal ezelőtt átadott, és azóta komoly vallási feszültséget okozó üzletközpont ellen.

Az ultraortodoxok szerint a szombati nyitva tartás megsérti a város érzékeny status quóját, a vallásosok és a szekulárisok között fennálló egyensúlyt, és sérti a szombati pihenőnap számukra fontos tiszteletét.

Az üzletközpont igazgatója ezen panaszokra azt a választ adta, hogy a boltok nem az ultraortodox közönségre alapozták bevételeiket. A vallásosok ezt a választ nem fogadták el, és tüntetéssel adtak hangot elégedetlenségüknek.

Asdód lakóinak negyven százaléka ultraortodox, akik a helyhatósági választáson tíz helyi képviselői mandátumot szereztek meg maguknak a huszonhétből, és a várost igazgató koalícióból való kilépéssel fenyegetőznek a boltok szombati megnyitása miatt.

A városházán viszont úgy vélik, hogy az eddigi gyakorlat alapján a város határában lévő boltok – köztük a 140 üzletnek helyet adó új bevásárlóközpont – és a tengerpart üzletei nyitva tarthatnak szombaton.

A szombati pihenőnapon való nyitva tartás kérdése Izraelben évtizedes vita tárgya, ugyanis a nem vallásosok szeretnék, ha nem csak Haifában, hanem az egész országban lenne tömegközlekedés ezen a napon, és folyamatosan harcot vívnak a boltok és szórakozóhelyek megnyitásáért is.

Elvileg Tel-Avivban is csak néhány, különleges engedéllyel rendelkező üzlet lehetne nyitva szombaton, de a bevett gyakorlat szerint számos üzlet kinyit, majd kifizeti az ezért kirótt, viszonylag csekély büntetést.

[popup][/popup]