Tíz hónap Babilon-ügy
Január 27-én, az ENSZ holokauszt emléknapján mutatják be a Gólem Színház legújabb produkcióját, Fullajtár Andrea főszereplésével.

Fullajtár Andrea (Fotó: Hirling Bálint)
Ismerik Galló Olgát? Nem? Elhihetik, nem ő tehet róla. Ha rajta múlik, a felfelé ívelő írói pályáját folytatta volna — ehelyett alig 30 évesen Auschwitzban találta magát, és ezzel egyebek mellett elveszítette szépírói képességét is. Ott és az azt követő táborokban azonban szenvedélyesen, mániákusan kapaszkodott a deportálás előtti életébe, mindenekelőtt az írásba, amikor csak tehette.
Lágernaplója egyszerre dokumentuma a pokol különböző bugyraiban való létnek és egy fiatal nő túlélésének. Az életét szerencsére nem tudták elvenni — a hivatását azonban igen. A háború után több mint húsz évig kezébe se tudta venni annak a tíz hónapnak a naplóját. Akkor azonban, a Kádár-korszak kellős közepén, elhatározta: ki fogja adni.
Ezzel pedig elkezdődött életének második nagy küzdelme. A könyvért. Az írói pályája visszaszerzéséért. A holokauszt és a háború áldozatainak emlékéért. Az igazságért. Ismerjék meg Galló Olgát és az ő hosszú XX. századát 1944-től 1979-ig — vagy tovább.
A szövegkönyv Galló Olga Tíz hónap Babilon című könyve kéziratának és a szerző levelezésének felhasználásával készült, és a szerző unokája, Fullajtár Andrea előadásában kerül a közönség elé.
Dramaturg: Solt Róbert, zenei vezető: Lelkes Botond, zeneszerzők: Arleta Berndorff, Lelkes Botond, mdmx, díszlet- és jelmeztervező: Simon Ferenc István, produkciós vezető: Tóth Péter, rendezőasszisztens: Kóti Eszter, az előadást játssza: Fullajtár Andrea, rendező: Borgula András
Bemutató: 2025. január 27. 19:00, az ENSZ holokauszt emléknapján. Jegyek kaphatók: https://golemkozpont.jegyx1.
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület produkciója Az Élet Menete Alapítvány együttműködésében a Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központban a MAZSÖK támogatásával.