Terror és pusztítás – Az Iszlám Állam nyomában

Írta: Németh Csillag / Hetek - Rovat: Hírek - lapszemle

Visszatért a terror világszerte a köztudatba – ezt hozta a 2014-es év az Iszlám Állam nevű dzsihádista csoport térhódításával. Bár az iszlamista szervezet ellen nemzetközi hadművelet indult, a következő év sem kecsegtet túl sok jóval. A dzsihádisták továbbra is nagy területet tartanak ellenőrzésük alatt Irakban és Szíriában, és rendkívül sikeresen toboroznak nyugati országokból is harcosokat. Jürgen Todenhöfer német újságíró szerint, aki tíz napot töltött közöttük, a terrorszervezet olyan nagyszabású vallási tisztogatásra készül, amilyet a világ még nem látott. Pedig a 2014-es év is a Közel-Keleten található keresztény közösségek felszámolásáról szólt. A Hetek cikke.

terror és pusztítás2014 elején nem sokan ismerték az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű szunnita dzsihádista csoportot, és kevesen voltak azok is, akik komolyabban figyelemmel kísérték volna a szervezet, valamint rettegett vezérük, Abu Bakr al-Bagdadi törekvéseit. Oszama bin Laden likvidálása után ugyanis többen úgy vélték, hogy sikerült legalább egy szöget verni annak a korszaknak a koporsójába, amely a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokkal vette kezdetét. De hamar kiderült: a levágott fej helyére egy sokkal borzalmasabb nőtt.

Az Iraki és Levantei Iszlám Állam, amely később Iszlám Államra változtatta a nevét, június közepén megdöbbentő gyorsasággal és ellenállás nélkül rohanta le Irak második legnagyobb városát, Moszult. Az iraki hadsereg kártyavárként omlott össze előttük, így a dzsihádisták kényükre-kedvükre öldökölhettek hódításuk során.

Az elfoglalt területeken, Szíriában és Irakban kalifátust kiáltottak ki, és sikeresen működő államot hoztak létre, ahol a legszigorúbb iszlamista törvénykezés, a saría van érvényben, és ezt keményen be is tartatják. Az ellenőrzésük alá tartozó térségekben élő kisebbségek vagy elmenekültek, vagy a biztos halál várt rájuk. A terroristák ugyanis mindent elpusztítanak, ami más vallásra vagy meggyőződésre utal. Irak így először a történelem során teljesen iszlamista országgá kezd válni: az egykor 1,4 millió fős iraki keresztény közösség utolsó bástyáit is lerombolták Bagdadi fegyveresei.

Drámai év

A 2014-es év drámaian alakult a Közel-Keleten élő keresztények számára. Egyes szakértők szerint már nem is üldözésről, hanem a kereszténység kiirtásáról lehet beszélni a térségben. Az Open Doors nevű szervezet szerint havonta 322 keresztényt ölnek meg csak azért, mert keresztény. A keresztényüldöző országok „élvonalába” tartozik többek között Irán, Szíria, Irak, Szaúd-Arábia és Jemen. Jelenleg a legnagyobb fenyegetést a kereszténységre az Iszlám Állam jelenti, amely valójában már vallási tisztogatást folytat Irakban és Szíriában.

Beszámolók szerint a két országban található templomokat kínzókamrákká alakították át, amelyeket a helyi keresztények kínzására használnak, ha nem térnek át az iszlám hitre. A dzsihádisták a templomokból ellopott kegytárgyakat a feketepiacon értékesítik, gyakran nyugati műgyűjtőknek. A veszélyben lévő keresztények még ebben sem számíthatnak a Nyugat segítségére. De a törvényhozók és politikusok sem sok erőfeszítést tettek annak érdekében, hogy megállítsák a dzsihádistákat abban, hogy kiirtsák a kereszténységet a térségből.

Süket fülekre talált például az iraki keresztényeknek azon kérése, hogy az országban alakítsanak ki egy külön tartományt a kisebbségek számára. Dexter Van Zile elemző szerint a jövő év sem tartogat sok jót a keresztények számára, sőt, 2015 még rosszabb lehet, mint amilyen 2014 volt.

Durva tisztogatás jöhet

Jürgen Todenhöfer is azt erősítette meg, hogy a dzsihádisták olyan vallási tisztogatásra készülnek, amilyet a világ még nem látott. A német újságíró nem kis kockázatot vállalt azzal, hogy tíz napot töltött az Iszlám Állam területén: ellátogatott Szíriában a de facto fővárosként működő Rakkába és Deir Ezzorba, Irakban pedig Moszulba. Sikerült élve kikerülnie a térségből, bár úgy tűnt, a terrorcsoport megszegve az előzetes megállapodást, mégsem hagyja szabadon távozni.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]