“Tények, sorsok, csillagok”

Írta: atv.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Dokumentumkönyv a csillagos házakról

Mintegy 2000 fővárosi épületre tették ki a 30 centiméter átmérőjű sárga csillagot 1944 nyarán, hogy azok a budapesti zsidóság gyűjtőhelyévé váljanak. Ezekből a házakból közel 1600 ma is áll. Az egykori lakók visszaemlékezéseiből készült a Csillagos házak – Emberek, Házak, Sorsok című dokumentumkönyv.
"Tények, sorsok, csillagok" Dokumentumkönyv a csillagos házakról

A Nyitott Társadalom Archívum (OSA) 2014-ben nagyszabású programot indított az egykori csillagos házak történetének feltárására. A Csillagos házak – Emberek, Házak, Sorsok kötetben gondos válogatás és csoportosítás után közel 90 visszaemlékezés jelent meg a projekt elindítása után beérkezett körülbelül 200-ból. A történetekből világosan kirajzolódik a zsidó családok közös sorsa a kor Budapestjén.

Élet a csillagos házakban

„A holokausztról, a gettókról mindenki hallott, a csillagos házakról azonban az emberek többsége alig tud valamit” – mondta a Heteknek a kötet szerkesztője, dr. Nádor Éva egyetemi docens. Pedig Dorogi Farkas Ákos főpolgármester azért adta ki az 1944. június 21-én hatályba lépett, a sárga csillagot viselő emberek összegyűjtésére vonatkozó rendeletet, hogy ezzel előkészítse a fővárosi zsidóság gyors és tömeges deportálását. „Ezekben a házakban összesen 33294 lakás volt, 70197 szobával. Ebből azonban 11766 lakást, illetve 22219 szobát nem zsidó személyek laktak” – írja a kötet előszavában Ungváry Krisztián történész. Az érintettek száma azt is mutatja, hogy a rendelet az egész főváros életét felforgatta.

Az egy-egy szobába beköltöztetett zsidó családok tagjait szigorú házirend betartására kötelezték: a lakóépületüket, amelyet egy 51×31 centiméteres alapon megrajzolt sárga Dávid-csillaggal jelöltek, mindössze napi néhány órára hagyhatták el. Noha eredetileg előírták, hány szoba jár egy családnak, a gyakorlatban egyre gyakrabban előfordult, hogy 20-30 embert is egy lakásba zsúfoltak. A rendeletek betartását az élet-halál uraivá vált házmesterek biztosították. Ők vezették a nyilvántartásokat; feljelentéseik nyomán pedig szinte mindig elhurcolták az érintetteket.

Akik a náciknál is rosszabbak voltak…

Budapest akkori határain belül a zsidótörvények hatálya alá eső lakosok számát 200 ezerre becsülik. Tömeges deportálásukra végül azért nem került sor, mert a német döntésnek megfelelően a zsidók haláltáborokba szállítása a vidéki zsidósággal kezdődött. Az október 16-ai nyilas puccsot követően azonban Szálasi magyar pribékjei több ezer embert gyilkoltak meg egyenként vagy tömegesen, illetve lőtték őket a Dunába.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]