T. Sós Vera kapta az Akadémiai Aranyérmet

Írta: mta.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

A magyar matematika kiemelkedő egyénisége, a világhírű magyar diszkrét matematikai iskola egyik megteremtője és nemzetközileg is elismert személyisége, T. Sós Vera vehette át a Magyar Tudományos Akadémia 186. közgyűlésének hétfői nyilvános ünnepi ülésén az Akadémiai Aranyérmet. Az életműdíjnak számító rangos kitüntetést az MTA Elnöksége évente egy akadémikusnak adományozza kiemelkedő tudományos, közéleti, tudománypolitikai és tudományszervezői munkássága elismeréseként.

t_sos_vera_500„A matematikával való kapcsolatom pontosan hetvenéves. A középiskolában Gallai Tibor mutatta meg a matematikai gondolkodás lényegét. Ő ébresztett rá arra, hogy a matematika érdekes, izgalmas és szép” – vallja a pályaválasztását meghatározó élményről és a szeretett diszciplínáról T. Sós Vera, aki a kutatást nem foglalkozásnak, hanem hivatásnak, szenvedélynek tartja.

Az akadémikus úttörő eredményeket ért el, és új kutatási irányokat indított a matematika két különböző ágában, a számelméletben és a kombinatorikában, azokon belül elsősorban az egyenletes eloszlás elméletében, illetve az extremális gráfelméletben.

Tudományos munkássága, hazai és nemzetközi iskolateremtő és tudományszervezői munkája igen jelentősen járult hozzá a diszkrét matematika utóbbi fél évszázados, robbanásszerű fejlődéséhez.

Nevéhez fűződik az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a rendszeres diszkrét matematika, kombinatorika oktatásának bevezetése. A magyar kombinatorikusok nagy része, többek között a Kiotó-díjas Lovász László, az MTA elnöke, Simonovits Miklós akadémikus, illetve az Abel-díjas Szemerédi Endre is formális vagy informális tanítványa volt.

T. Sós Verának nagy érdemei vannak a tudományos utánpótlás nevelésében. Meggyőződése szerint oktatás és kutatás segíti egymást: “Akkor teljes az ezen a pályán eltöltött élet, ha mindkettőre van lehetőség.”

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]