Szijjártó Péter: azért érkeztem Teheránba, hogy megpróbáljak hozzájárulni a közel-keleti eszkaláció elkerüléséhez

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A nemzetközi közösség legfontosabb feladata ma a közel-keleti konfliktus eszkalációjának megelőzése, s ehhez fontos az, hogy az eltérő állásponton lévő szereplők is szóba álljanak egymással – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Teheránban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az iráni kollégájával, Hoszein Amir-Abdollahiánnal közös sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy nem túl gyakori, hogy valamely európai uniós vagy NATO-tagország képviselője a perzsa államban jár, azonban a diplomácia feladata pontosan az, hogy még nézetkülönbségek esetén is tárgyalhassanak egymással a felek.
Úgy vélte, ahhoz nem kell nagy bátorság, hogy a különböző szereplők rosszakat mondjanak egymásról, kioktassák egymást a távolból, az igazi teljesítmény az, ha szóba állnak egymással, különösképp ennyire nehéz körülmények közepette.

Aláhúzta: azért látogatott Teheránba, hogy megpróbáljon hozzájárulni a még a mostaninál is súlyosabb kihívások elkerüléséhez, a konfliktus eszkalációjának megelőzéséhez, mivel az óriási veszélyt jelentene a világ biztonságára.

“Ha akár csak egyetlen újabb állam is bevonódik a konfliktusba, akkor az nem fog megállni azon ország határánál, minimum regionális háború robbanhat ki, a további következményre pedig nem is szeretnék gondolni” – mondta.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy napjainkban súlyos biztonsági krízisekkel néz szembe a világ, amelyek több aspektusát is másképpen látja Magyarország és Irán, de a tárgyalás épp azt a célt szolgálja, hogy legyen esély elejét venni egy még válságosabb helyzet kialakulásának.

Mélységes aggodalmát fejezte ki a közel-keleti konfliktus miatt, s kifejtette, hogy hazánk nem szeretné, hogy megismétlődjön egy, az október 7-i izraeli terrortámadáshoz hasonló merénylet a világon bárhol, bárki ellen.

Leszögezte: a nemzetközi közösség legfőbb feladata ma annak biztosítása, hogy sikerüljön meggátolni a konfliktus kiszélesedését. Szavai szerint ezért minden szereplő részéről felelősségteljes viselkedésre van szükség, s egyértelműen Iránra is szükség van ebben a tekintetben.

Kitért az iráni nukleáris megállapodásra is, mondván, hogy Magyarország a globális biztonsági helyzet javításában érdekelt, és ehhez a szerződés teljes körű végrehajtása is hozzájárulhatna.

Ezért támogatásáról biztosította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ezt célzó erőfeszítéseit, és tudatta, hogy a szervezet többször is iráni nukleáris szakértők kiképzésére kérte hazánkat, amelynek Magyarország eleget is tett a békés célú atomenergia-felhasználás biztonságának erősítése érdekében, és a kormány erre kész a továbbiakban is.

A miniszter azt közölte, hogy a találkozót a két ország között meglévő kölcsönös tisztelet tette lehetővé, így kerülhetett sor arra, hogy megosszák egymással az álláspontjukat még akkor is, ha az iráni kormány tisztában van azzal, hogy Izrael Magyarország stratégiai partnere.

Emlékeztetett rá, hogy jövőre lesz a századik évfordulója a diplomáciai kapcsolatok felvételének hazánk és Irán között, illetve rámutatott, hogy az emberek közötti kötelékek is rendkívül erősek, mivel jelenleg is több mint kétezer iráni hallgató tanul magyarországi egyetemeken.

“Ismét szeretném aláhúzni a fontosságát annak, hogy a külügyminiszterek beszélni tudjanak egymással még akkor is, ha eltérő állásponton vannak, akár stratégiai kérdésekben is” – fogalmazott.

Majd reményét fejezte ki, hogy a mostani tárgyalás hozzájárult a kölcsönös megértéshez és a konfliktus eszkalációjának elkerüléséhez, és ezáltal emberi életek megmentéséhez.

MTI

[popup][/popup]