Szegedi világújdonság: Mostantól kóser gyufát is gyártanak a gyufagyárban

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Teljesen új, innovatív fejlesztés után született meg Szegeden a helyi gyufagyárban a kóser gyufa, amit hétfőtől gyártanak. Elsőre furcsán hangozhat, hogy ilyesmi is létezik, noha vallási szempontból mindez nagyon is indokolt.

Kóser gyufa Szegedről (Fotó: Szeged.hu / Szabó Luca)

A helyi zsidó hitközség vetette fel a szegedi gyufagyár tulajdonló német cégnek, a Europe Matchnak, hogy készítsenek kóser gyufát. A cég gyorsan felkarolta az ötletet, amivel Buk István, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke és Kendrusz Attila, a zsidóság helyi vallási vezetője kereste meg a gyufagyárat – írja a szeged.hu cikkében Bod Péter.

A hétfői sajtóeseményen részt vett Radnóti Zoltán, a Mazsihisz rabbitestületének elnöke és Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség korábbi elnöke.

Hagyományok találkozása – így fogalmazott a kóser gyufa megalkotásáról Hegyes István, a Europe Mach szegedi gyárának kereskedelmi igazgatója, arra utalva, hogy a 170 éves helyi gyufagyár és a 120 éves szegedi zsinagógát működtető zsidó közösség összefogásából született meg az új termék, amit világszerte értékesíteni fognak.

Klaus Bruns, igazgató és egyben cégtulajdonos a gyufagyár Bakay Nándor utcai telephelyén elmondta: mindenki azt hitte, hogy roppant egyszerű feladat lesz kóser gyufa megalkotása, de nem volt az.

A részleteket már Nesztor Dániel, a Europe Match szegedi gyárának labor- és minőségügyi vezetőjen ismertette. E szerint a gyufafej ragasztóanyaga eddig kizárólag zselatinból készült. A zsidó hagyomány felől nézve ezzel az a gond, hogy a zselatint a sertés feldolgozásából nyerik ki, így pedig az abból készült termék nem lehet kóser.

Ezért kellett olyan, növényi alapú ragasztóanyagot találni, ami alkalmas az oxidálóanyag ragasztásához, és megfelel a gyufagyártás követelményeinek. Ahogyan ennek kapcsán Nesztor Dániel fogalmazott: a receptúra Szegeden készült, és tudomása szerint ilyet sehol máshol a világon nem állítanak elő.

Naponta 150-200 ezer darabot, ami hozzávetőlegesen 6 ezer dobozt jelent, mert ezek esetben 45 darab extra méretű gyufát csomagolnak egy dobozba. Mint Hegyes István a gyár kereskedelmi igazgatója elmondta: ezek 90 százalékát külföldön fogják értékesíteni. Egyik legnagyobb jövőbeli felvevőpiacuk minden bizonnyal az Egyesült Államok lesz, az ott élő nagy számú zsidóság miatt.

Abban bíznak, hogy világszerte minden zsidó család vásárolni fogja a kóser gyufát, és mellette a zsinagógák is. Ezt erősítette meg Kendrusz Attila, helyi vallási vezető is, aki szerint a zsidó vallásúak számára szebbé válik a hagyományos gyertyagyújtás szombatonként és az ünnepnapokon a kóser gyufával.

A kóser gyufák alapvetően gyertyagyújtásra lesznek használatosak, ezért kizárólag extra méretben készülnek, két fajta nagyságban, egyedi címkékkel.

Teljes cikk

[popup][/popup]