Szabálytalanul szerezte érettségi bizonyítványát az Élet Menete Alapítvány elnöke
Rendkívüli kuratóriumi ülést hívott össze Gordon Gábor, Az Élet Menete Alapítvány elnöke, és felajánlotta, hogy távozik az alapítvány éléről. Az ok: régi kapcsolatait felhasználva annak idején szabálytalan körülmények között szerezte érettségijét. A kuratórium tagjai azonban megerősítették tisztségében.
Az alapítványra – Gordon megfogalmazása szerint – „egyre gyarapodó és egyre nagyobb jelentőségű feladatok” várnak. Úgy ítélte meg, egy ilyen időszakban nem szabad teret engedni annak, hogy a személyén keresztül az alapítványt támadások érjék. Ezért is hívta össze a rendkívüli, kibővített kuratóriumi ülést.
Az ülésen többek között Heisler András, a Mazsihisz új elnöke, Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, az alapítvány egyik fővédnöke és Szabó György, a Mazsök (Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány) vezetője, valamint a felügyelő bizottság tagjaként Balázsovits Lajos, Gerendás Péter és Hegedűs D. Géza is jelen volt.
A rendezvényen Gordon Gábor elmondta, hogy szabálytalan körülmények között szerezte érettségijét, ezt követően pedig bizalmi szavazást kért maga ellen. A jelenlévők elfogadták bocsánatkérését, és újra megválasztották az alapítvány vezetőjévé.
A kuratóriumi ülés után a 39 éves, ötgyerekes Gordon Gábor lapunknak elmondta: 18 éves koráig versenyszerűen sportolt, ifjúsági válogatott birkózó volt. A tanulással – mint sok más versenysportolónak – neki sem kellett foglalkoznia. Sportkarrierjét Izraelben próbálta folytatni, de végül fél év után hazajött Magyarországra.
Valós teljesítmény nélkül kapott érettségi bizonyítványt. A kilencvenes években sokan jutottak így iskolai papírokhoz – jegyezte meg Gordon Gábor. Utólag nagyon sajnálja, hogy elhitte és követte azokat a hangokat, amelyek szerint egy élsportolói múlttal rendelkező fiatal elfogadhatja a munka nélkül szerzett érettségi bizonyítványt.
Később jó eredménnyel elvégezte az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemet, diplomáját sikeresen megvédte. Bár az egyetemen már minden szabályszerűen zajlott, az előzményekre tekintettel Gordon Gábor a rektor döntésére bízza, hogy megtarthatja-e diplomáját.
Az ügyről további részleteket nem akar megosztani a nyilvánossággal.
A teljes cikk itt olvasható.
Az ügy hátteréről és a Szombat álláspontjáról pedig itt olvashatnak.