Sorsok Háza: álcázott ellenőrzés?

Írta: Győr Ágnes / mno.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Tanácsadás keretében ellenőrizhette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a Sorsok Háza projektet. Legalábbis ez derül ki egy dokumentumból, amely elmarasztaló megállapításokat tartalmaz az emlékközponttal kapcsolatos közbeszerzési eljárásokra vonatkozóan. A hivatal érdemben nem reagált a kérdéseinkre.

sorsok_haza FbTavaly november elseje és december közepe között tanácsadás keretében végezhetett ellenőrzést a Sorsok Házával kapcsolatban a Lázár János miniszter által felügyelt Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) – derül ki a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumból. Az ellenőrzés az állami beruházás tárgyában hozott kormányhatározatok végrehajtására irányult.

Bár a dokumentum több ponton is meglehetősen kritikus megállapításokat tesz többek közt arra vonatkozóan, ahogyan a cégeket kiválasztották, amelyek részt vehetnek a hétmilliárd forintos kerettel rendelkező állami beruházásban, arról nincs tudomásunk, hogy lett volna bármilyen következménye a vizsgálatnak. A Kehi lapunkkal azt közölte, a Sorsok Háza beruházással kapcsolatban kormányzati ellenőrzést nem folytattak, és jelenleg sem folytatnak. Ugyanakkor hiába kérdeztünk rá, hogy tanácsadás keretében, részfeladatként ellenőrizték-e a projekttel kapcsolatos kormányhatározatok végrehajtását, erre többszöri megkeresésünk ellenére sem reagáltak.

Több forrásunk viszont megerősítette, tudtak arról, hogy a Kehi valamilyen formában vizsgálódik. Az idén januárban kelt 17 oldalas irat ismerteti többek között azt, hogy a projekt mellé kirendelt kormánybiztos jelölte ki azokat a cégeket, amelyek pályázhattak a fővállalkozás elvégzésére, a műszaki ellenőrzésre, illetve a koncepció megtervezésére. Továbbá a dokumentum részletezi, miképp zajlottak a meghívásos közbeszerzési pályáztatások. Figyelemre méltó, hogy „javaslatok” címszó alatt például az olvasható, hogy „a beruházással kapcsolatban lefolytatott összes közbeszerzés során minden nyertes szereplőről (a fővállalkozó kivételével) kétség nélkül megállapítható, hogy még a pályáztatás előtt érdemi tevékenységet végzett a beruházással kapcsolatban, és e tevékenységeknek köszönhetően vagy egyszerűen előre tervezetten megnyerhette a kapcsolódó közbeszerzést”.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]