Sírással küszködve emlékezett Pokorni Zoltán a nyilas terrorra, amelyben nagyapja is részt vett

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

A nyilasok hetvenöt évvel ezelőtt 328 ártatlan, védtelen embert mészároltak le Budapest tizenkettedik kerületében. Az áldozatok emlékére rendeztek hétfő este megemlékezést a Maros utcai rendelőintézetben, ahol annak idején 84 embert gyilkoltak meg. A rendezvényen részt vett Pokorni Zoltán polgármester, aki megrendítő beszédet mondott, szót ejtve a nyilasok közé állt és gyilkossá lett nagyapjáról, Pokorni Józsefről, a városmajori tömeggyilkosságok meghatározó alakjáról. Beszéde közben a sírástól elcsuklott a hangja.

Pokorni Zoltán

A hírhedt nyilaskeresztes vezető, Kun páter vezetése alatt álló gyilkosok 1945. január 14-én a közeli Bíró Dániel kórházban 150 embert mészároltak le, majd január 17-én az Alma utcai zsidó szeretetotthonban további 94 védtelen, ártatlan idős ember vált áldozatukká. A Hegyvidék polgármestere, Pokorni Zoltán papír nélkül mondott megrendítően fájdalmas beszédet az összegyűlt emlékezők előtt – írja a mazsihisz.hu. A nagyapjáról, az 1907-ben Érsekújváron született Pokorni Józsefről beszélt, akit ő maga csak családi elbeszélésekből ismerhetett: melegszívű, templomba járó, barátságos embernek írták le.

“– A nagyapám 1944 decemberében elhagyta a családját, a nyilasokhoz csapódott, és ebben a három városmajori tömeggyilkosságban meghatározó, aktív szerepet vitt – mondta a XII. kerületi polgármester Pokorni Józsefről, aki 1945 januárjában gerinclövést kapott, és két nap szenvedés után meghalt. Nyolc gyermek maradt utána, köztük Pokorni Zoltán édesapja, János volt a legidősebb, míg a legkisebb, a nyolc éves Károly azon a napon halt meg repesztalálat következtében, amikor Pokorni József.

A férfi – az 1945-ben bekövetkezett halála miatt – nem szerepelt a később felelősségre vont és felakasztott gyilkosok között, ezért kerülhetett fel neve az áldozatok közé a XII. kerületi Turul-szoborra, ahol – mint a polgármester fogalmazott – „valóban nincs helye”.

– Nem ez az a hely, ahol gondolkodnom kell, hogyan válik valaki gyilkossá, és nem dolgom mentegetni a nagyapámat, vagy mentséget keresni  – mondta Pokorni Zoltán. – Inkább azt gondolom a holokauszt magyarországi történetével kapcsolatban, hogy a német megszállás nem mentség, maximum magyarázkodás. Magyarok voltak az áldozatok, és a gyilkosok túlnyomó része szintén magyar volt.

Ha zsidó ügyként gondolkodunk a holokauszt felől – mondván, hogy a zsidóságuk miatt ölték meg az embereket –, akkor Pokorni szerint ugyanazt a gondolati szétszakítást követjük el, amit az 1920-as, 1930-as, 1940-es években elkövettek, amikor magyarokra és zsidókra szakították szét a magyar társadalmat. „Nekünk úgy kellene ezen úrrá lennünk, hogy ne kövessük el még egyszer ezt a hibát, hanem az áldozatokban is lássuk a testvéreinket, honfitársainkat” – fogalmazott a polgármester.

– Az áldozatoknak ne csupán a zsidó voltukat lássuk, hanem teljes valójukat. És a gyilkosokban se csak a gyilkost lássuk, hanem azt, hogy hogyan válik valaki azzá. Amiért én itt vagyok, az az, hogy kimondjam: egyek vagyunk a fájdalomban.

E szavaknál Pokorni Zoltánnak elcsuklott a hangja, és beszédét sokáig nem tudta folytatni. Amikor a sírását leküzdötte, azt mondta:

– Amikor én lettem ennek a kerületnek a polgármestere, alkalmat adott arra, hogy ha nem is jóvátegyek – hiszen jóvátenni nem lehet –, hanem rendbe tegyek néhány dolgot. Nem csak mint egy nyilas gyilkos unokája, hanem a kerület vezetőjeként, akinek feladata, hogy a szimbolikus dolgokban is rendet tegyen. Fontos, hogy áttekintsük a második világháborús emlékmű ügyét, hiszen a turul szimbólum valóban megosztó. Jó szándék vezette az elődömet, amikor úgy döntött, hogy közös emléket állít a katonáknak és az áldozatoknak, de az bizonyos, hogy a választott szimbólum szerencsétlen” – írja a mazsihisz.hu összefoglalója.

*

Pokorni Zoltán korábbi döntéséről, hogy felülvizsgálják a XII. kerületi Turul szoborra felvésett áldozatok névsorát korábban itt írtunk.

támogatás