Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke is a Mazsihisz mellé állt

Írta: index.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) döntése, amely szerint Magyarország zsidó közössége nem kíván részt venni a kormány hivatalos, 2014-es holokauszt-emlékévének programjaiban, amíg a kormány nem vizsgálja felül vitatott döntéseit, teljes mértékben élvezi a Zsidó Világkongresszus (WJC) támogatását – hangsúlyozza a WJC elnöke a Népszabadság szombati számában megjelent írásában.

Lauder

Mint Ronald S. Lauder rámutat, Magyarország és a világ zsidó közössége egységes ebben a kérdésben, idézi az MTI.

Az elnök úgy fogalmazott, óriási csalódást okozott sokaknak a zsidó közösségben, hogy a magyar zsidóság kétharmadának kiirtására való emlékezés helyett a “történelem újraírására történnek kísérletek”, arra, hogy elhallgassák a magyar állam szerepét a német megszállás előtt és után, és hogy a partvonalra szorítsák a zsidó közösséget a holokausztév tervezett eseményein.

Különösen csalódásra ad okot ez a WJC májusi budapesti plenáris ülése után, amelyen a miniszterelnök beszédében az mondta: “a gonosz diadalához nem kell más, csak hogy a jók tétlenek maradjanak, s a magyarok nem tétlenek, és nem is lesznek azok.” A 2014-es holokauszt-emlékév lehetőséget nyújt, hogy Orbán Viktor tettekkel is bizonyítsa, a magyarok nem tétlenkednek – írja Ronald S. Lauder.

A WJC elnöke aggasztónak nevezte, hogy a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű és Magyarországnak a holokausztban betöltött szerepe körüli vita a választási kampány közepette zajlik. Hangsúlyozta: nem szabad megengedni, hogy a szélsőséges erők választási célokra használják ki ezt az ügyet.

Ronald S. Lauder szerint zavaró, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke egy interjúban nemrég azt állította, a Mazsihisz részt akar venni a választási kampányban, “már megint a baloldal oldalán.” Szerinte a zsidóság számára a holokauszt nem jobboldali vagy baloldali ügy, semmiképpen sem választási téma, és nem szabad azzá válnia, “a kormánynak biztosítania kell, hogy ne is legyen az”.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]