Reuven Rivlin megdöbbent, amiért nem javasolják a kipa viselését Németországban

Írta: Shiri Zsuzsa/MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Reuven Rivlin izraeli államelnök vasárnap megdöbbenését fejezte ki, hogy Németországban már hivatalosan sem javasolják a zsidóknak a kipa nyilvános viselését – jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. 
   

Egy szombati lapinterjúban Felix Klein, Németország antiszemitizmus elleni kormánybiztosa az antiszemitizmus erősödése miatt nem javasolta a hazájában élő zsidóknak zsidóságuk nyilvános vállalását a kipa viselésével.

“Ez a kijelentés mélyen sokkolt” – mondta Rivlin. “A német kormány és bűnüldöző szervei kezében van a német zsidó közösség minden tagjának jóléte, szabadsága és vallási meggyőződéshez való joga” – hangsúlyozta az izraeli államfő.

“Soha nem fogunk behódolni, soha nem fogjuk lehorgasztani tekintetünket, és soha nem fogunk kishitűen reagálni az antiszemitizmusra, és ugyanezt várjuk el, és követeljük szövetségeseinktől is” – tette hozzá az izraeli államfő.

Felix Klein a Funke médiacsoport lapjaiban szombaton megjelent interjújában fejtette ki, hogy korábban úgy gondolta, Németországban bárki bárhol viselhet kipát, hiszen emiatt semmilyen bántódás nem érheti, a véleménye mostanra azonban megváltozott.

 

 

Címkék:antiszemitizmus, kipaviselés, Reuven Rivlin

[popup][/popup]