Percekre a haláltól – filmfelvétel is előkerült az utolsó zsidó transzport megmentéséről
1945. április 13-án egy SS őrséggel megerősített szerelvény tartott a bergen-belseni koncentrációs táborból Theresienstadt felé, de soha nem érkezett meg végzetes céljához. A vonat fennakadt az amerikai hadseregen, és erről most filmfelvétel is előkerült az archívum mélyéről.
A halálvonatnak az amerikai zárótűz miatt vesztegelnie kellett a nyílt pályán Farlsleben mellett, Magdeburg közelében. Az SS őrség azt a parancsot kapta, hogy ha nem érik el úticéljukat, fel kell robbantaniuk a szerelvényt vagy bele kell vezetni az Elba folyóba, hogy a rajta lévő két és félezer zsidó megfulladjon. Ők már hatodik napja voltak úton, étlen-szomjan – írja az Euronews.
A parancsot személyesen Ernst Kaltenbrunner, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) vezetője adta ki, akit a nürnbergi per során később kivégeztek.
Hajnali 04:00. körül a németek észlelték, hogy a lejtőn megjelenik egy amerikai felderítő dzsip, és nyomában a 30. amerikai páncélos hadosztály tankjai közelednek.
Az őrségnek inába szállt a bátorsága, hogy elfoghatják őket, ezért elmenekültek, és a szerelvény megmenekült. Az örök hála első jeleiUS Archives
Amikor a nácik elfutottak, a halálra kijelöltek örömkiáltásokkal rohantak az amerikai katonák felé, akik csak ekkor ismerték fel az utasok szörnyű állapotát. George Gross őrnagy, az amerikai csoportvezető harckocsi parancsnoka feljegyezte a találkozást. „Mindenki úgy nézett ki, mint egy csontváz, kiéhezve és beteg arccal. Amikor megláttak minket, örömükben nevetni kezdtek, már ha lehet ezt nevetésnek nevezni. Inkább tiszta, szinte hisztérikus kitörés volt, a megkönnyebbülés sokkja”.
A túlélők elmondták, hogy amikor meglátták az amerikaiakat, megölelték őket, és boldogan sírtak. Az egyik amerikai katona, Abraham Cohen azt kiabálta a megzavarodott foglyoknak: „Én is zsidó vagyok”, és megmutatta nekik a nyakában lógó Dávid-csillagot.
Az akkori amerikai katonák közül már senki nem él, de egy történész kutatja az emléküket
A vonat felszabadulását sok állókép dokumentálta, de mozgóképekről eddig nem tudtak. Matthew Rozell, egy New York-i történelemtanár 2001 óta készített interjúkat az amerikai katonákkal, de ők már nem érhették meg, hogy előkerüljön egy filmfelvétel is, amit az Egyesült Államok Nemzeti Levéltárában találtak meg a vonatmentő küldetésről.
A nyers felvételek ezen a linken tekinthetők meg.
A terv most az, hogy a korábbi interjúk, fényképek és az újonnan fellelt archív felvételek felhasználásával dokumentumfilm készül a kivételes eseményről, Mike Edwards rendezésében.
A zsidó túlélők közül többen felismerték szüleiket, egyesek pedig saját magukat. Rani Be’eri a videón azonosította édesanyját, Gita Be’erit, aki nemrég hunt el 95 évesen, valamint nagynénjét és annak két lányát. „A videó nagyon meglepett és megindított. Anyám sajnos már nem láthatta, de optimista mosollyal hagyta el a világot” – tette hozzá.