Öt zsidó felekezet képviselői találkoznak a pápával Budapesten

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére érkezik Budapestre.

Ferenc pápa (Fotó: AP / Riccardo De Luca)

A pápa néhány órát tölt Magyarországon, majd több napra Szlovákiába utazik. Az úgynevezett Statio Orbis (ünnepi zárómise) a hivatalos menetrend szerint vasárnap délelőtt fél 12-kor kezdődik a Hősök terén.

A pápa a ceremónia előtt a Szépművészeti Múzeumban külön találkozik – többek között – Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel, utána külön a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival, végül pedig protestáns és zsidó vallási vezetőkkel – írja a Népszava.

A lap azt a tájékoztatást kapta, hogy ezek közül csak az utóbbi lesz sajtónyilvános esemény, és úgy értesültek, hogy a vallásos zsidóság részéről mind az öt közösség képviselteti magát: a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ), az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH), valamint a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség Egyesület és a Szim Salom Progresszív Zsidó Egyesület.

Ferenc pápa programja feszes, az idő szűkre szabott. A zsidó felekezetek nevében ezért egyedül Frölich Róbert mondott volna köszöntőt. Az országos főrabbi – akinek egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy jelen legyen a pápai találkozón – előre megírta beszédét. Egyelőre még nem dőlt el, hogy ezt olvassák fel, vagy felkérnek-e valaki más, méltó személyt a helyettesítésére – írja a Népszava.

[popup][/popup]