Oroszország és Németország a fasizmus leverésének 75. évfordulójáról

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Üdvözölte egymást Európa és a világ fasizmus alól történt felszabadulásának 75. évfordulója alkalmából Vlagyimir Putyin orosz elnök és Angela Merkel német kancellár – közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.

Merkel és Putyin egy korábbi, személyes találkozójuk alkalmával

“Oroszország és Németország számára ez a dátum szimbolikus jelentőségű” – hangsúlyozta a közlemény a két vezető telefonbeszélgetése kapcsán, melyben szó esett az egykori “tragikus események” történelmi emlékezete megőrzésének fontosságáról.

A felek kifejezték meggyőződésüket, hogy egyik országban sem merülnek feledésbe azok a német hazafiak, akik önfeláldozó harcot folytattak a náci rezsim ellen.

Putyin és Merkel megvitatta a két ország együttműködésének folytatását a koronavírus elleni küzdelemben, és kifejezte készségét a kölcsönös segítségnyújtásra. A felek késznek mondták magukat a kétoldalú viszony konstruktív továbbfejlesztésére.

Az orosz elnök csütörtökön amerikai és francia hivatali partnerével, Donald Trumppal és Emmanuel Macronnal folytatott hasonló szellemű telefonbeszélgetést.

Putyin a győzelem 75. évfordulója alkalmából pénteken táviratban üdvözölte Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Franciaország vezetését és népét. Ugyanígy köszöntötte fel – a balti államok kivételével – a Szovjetunió legtöbb utódállamát, valamint Abháziát és Dél-Oszétiát (utóbbi két terület korábban kinyilvánította a Georgiától való elszakadását). Georgia és Ukrajna esetében az orosz elnök üdvözlete ezen országok népére vonatkozott.

Putyin az évforduló alkalmából az orosz Rosszija 1 tévécsatornának nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy nem lehet mentség azok számára, akik át akarják írni a történelmet, és a Szovjetunióra akarják hárítani a felelősséget a második világháború kirobbantásáért, amelyben az ország 27 millió állampolgárát veszítette el.

“Nincs és nem is lehet bűntudatunk” – hangsúlyozta.

Az orosz vezető az ORF állami televízión az osztrák néphez intézett üzenetében hősiesnek és áldozatosnak nevezte azt az utat, amely a diadalhoz és Berlinnek a szovjet hadsereg általi bevételéhez vezetett. Putyin köszönetet mondott Sebastian Kurz kancellárnak azért, hogy a nácizmus feletti győzelem 75. évfordulóján Ausztriához szólhatott.

Mint mondta, Oroszország emlékezni fog a Hitler elleni koalíció tagjainak és az antifasiszta földalatti mozgalomnak a győzelemhez való hozzájárulására, a nácik által megsemmisített milliókra, a holokausztra.

A jubileum alkalmából Putyin Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel is beszélt, egyebek között a “történelmi igazság” megőrzésének és a revízióval szembeni fellépésnek a fontosságáról a második világháborúval kapcsolatban. A Kreml szerint Netanjahu méltatta a Vörös Hadseregnek az Európa felszabadításához és a nácizmus szétzúzásához való döntő hozzájárulását. Putyin üdvözölte az Izraelben élő szovjet veteránokat.

Az orosz és az izraeli vezető egyebek mellett megvitatta a szíriai helyzetet, és megállapodott a SARS-CoV-2 elleni vakcina kifejlesztésében való rendszeres együttműködésről.

Oroszország a járványhelyzet miatt elhalasztotta a szombatra tervezett katonai díszszemléket. A győzelem 75. évfordulója alkalmából Putyin várhatóan egyedül fogja megkoszorúzni a Kreml melletti Sándor-kertben az ismeretlen katona emlékművét. A nagyobb városokban légi bemutató és tűzijáték lesz, amelyeket a hatóságok reményei szerint a lakosok otthonukból fognak megtekinteni. Számos megemlékezést ezúttal az interneten tartanak meg.

Alekszandr Lukasenka fehérorosz elnök viszont nem mondott le arról, hogy Minszkben május 9-én katonai parádé legyen, amelyre meghívta a Szovjetunió utódállamainak vezetőit. (MTI)

 

[popup][/popup]