Orbán: “Zsidó-keresztény hagyományokkal” Soros “brüsszeli birodalma” ellen

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Soros György cikkére írott válaszában Orbán Viktor használta a fenti kifejezéseket, más, agresszív kitételekkel egyetemben.

Kép: 24.hu

Mint beszámoltunk róla, Soros György A Project Syndicate honlapján megjelent írásában  úgy fogalmazott, hogy Orbán “kleptokrata rendszert épített ki Magyarországon, amely teljesen lerabolja az országot.”

Erre Orbán az elmúlt pénteki rádióinterjújában azzal vágott vissza, hogy „a világ legkorruptabb embere Soros György”. Most még rátett egy lapáttal: a miniszterelnök honlapján olvasható, “Európa nem hódolhat be a Soros-hálózatnak” c. válasz így indul:

„Sokan úgy vélik, egy ország miniszterelnökének nem szabad vitatkoznia Soros Györggyel. Érvük szerint Soros egy gazdasági bűnöző, mert pénzét spekulációval, embermilliók tönkretételével, sőt egész nemzetgazdaságok megzsarolásával szerezte. Ahogy a kormányok nem tárgyalhatnak terroristákkal, úgy miniszterelnökök sem vitatkozhatnak gazdasági bűnözőkkel.”

A válasz érdekessége, hogy Soros György „nyitott társadalmával” szemben Orbán egyebek közt a „zsidó-keresztény családmodellt” állítja szembe:

“Európa erejét a történelem folyamán mindig is a nemzetek adták. Az európai nemzetek bár különböző eredetűek, hitünk közös gyökerei összekötötték őket. A zsidó-keresztény hagyományokon nyugvó európai családmodell a közösségeink alapját jelentette.”

Írása további részében Orbán arról ír, hogy a harc az új brüsszeli birodalom” ellen még nem dőlt el, mert a nemzetállamok többsége ellenáll.

„Az új brüsszeli birodalomért, illetve az ellene folytatott harc még nem dőlt el. Brüsszel elesni látszik, de a nemzetállamok jó része még ellenáll. Ha a szabadságunkat meg akarjuk őrizni, Európa nem hódolhat be a Soros-hálózatnak.”

Címkék:Orbán Viktor, Soros György

[popup][/popup]