Olasz felmérés a zsidóellenes előítéketekről a Hamasz indította háború nyomán

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Milyen gyakran érzel előítéletet mások részéről azért, mert zsidó vagy – többek között ez a kérdés szerepel abban a felmérésben, amelyet a római kormány kezdeményezett a zsidó közösség fiataljai körében.

“Taposd el a zsidót” – korábbi antiszemita firkálmány valahol Olaszországban (fotó: Osservatorio Antisemitismo)

A konzultáció tizenkét kérdésből áll, és a zsidó fiatalok lelki állapotát kívánja felmérni a Hamász terrorista szervezet október 7-i izraeli támadását, valamint Izrael arra adott katonai válaszát követően.

A felmérést Giuseppe Pecoraro prefektus állította össze, akit januárban a jobboldali kormány az antiszemitizmus elleni küzdelem nemzeti felelősének nevezett ki. A kérdéseket a zsidó közösségek fiataljait tömörítő uniónak (UGEI) továbbították. A válaszokat a 35 év alattiaktól várják.

Megkérdezik tőlük, miként értékelik a palesztinbarát tüntetések hatását a közbiztonságra, valamint a zsidó helyszínek biztonságát illetően. Megváltoztatták-e mindennapi szokásaikat, mert úgy érezték, arra van szükség személyes biztonságuk érdekében? Éreznek-e előítéletet vallásuk miatt, és milyen, az Izrael-ellenességhez is köthető diszkrimináció érte őket?

Az utolsó pontban arra kérték a fiatalokat, írják le, mi jellemzi lelki állapotukat október 7. óta.

Giuseppe Pecoraro úgy nyilatkozott, erősödő antiszemitizmus figyelhető meg, amely gyakran tudatlanságból is származik.

Rómában, az ókortól létező zsidónegyed épületeinek falain Dávid-csillagokat és horogkeresztet festettek szerda este, pontosan ott, ahol nemrég megemlékezést tartottak az 1943 októberében a római gettóból deportált zsidókra. Korábban, szintén Róma utcáin a koncentrációs táborokban meghalt zsidók emlékét őrző botlatóköveket rongálták meg.

A Sapienza római tudományegyetem egyik karának épületét elfoglalták palesztinbarát egyetemisták, akik október 7. óta minden hétvégén utcára vonulnak Izrael ellen.

Olaszországban kevesebb mint harmincezerre teszik a zsidó közösségek tagjainak számát, felük a fővárosban él.

A muzulmánok száma megközelíti a hárommilliót a kevesebb mint hatvanmilliós Olaszországban. (MTI)

[popup][/popup]