Október 23. – Tel-Avivban Izrael és Magyarország barátságát hangsúlyozták az ünnepi fogadáson
Tel-Avivban a magyar származású Jaír Lapid pénzügyminiszter képviselte az izraeli kormányt a magyar nagykövetség ünnepi fogadásán. Az eseményen megemlékeztek a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 25. évfordulójáról is.
A tel-avivi nagykövet herzliai rezidenciáján megtartott fogadáson Nagy Andor nagykövet üdvözölte az egybegyűlteket, a helyi magyarok képviselőit, köztük Tova Meirt, a Széna téri harcok egyik Izraelben letelepedett veteránját, az izraeliek képviselőit, valamint a megjelent diplomatákat.
Nagy Andor és Jaír Lapid beszédeikben egyaránt hangsúlyozták, hogy a rendszerváltozás után a volt szocialista országok közül elsőként Magyarország vette fel ismét a kapcsolatot Izraellel, több mint húsz évvel azután, hogy a Szovjetuniót követve 1967-ben megszakították a diplomáciai viszonyt a zsidó állammal.
Az izraeli pénzügyminiszter a két nép barátságát hangsúlyozta, és felhívta a figyelmet a kapcsolatok bonyolultságára. Üdvözölte a magyar kormánynak a magyar holokauszt 70. évfordulójának méltó megemlékezésére tett erőfeszítéseit.
Az MTI tudósítójának elmondta, hogy beszédének kettős üzenete volt. “Egyrészt köszönetet mondtunk a magyar kormánynak a barátságért és az együttműködésért, azért, hogy nem veszik le tekintetüket a múltról. Másrészt azt várjuk, hogy megalkuvás nélkül és keményen harcoljanak az antiszemitizmus ellen.”
Lapid szerint a jelenlegi kormány megfelelően tevékenykedik ez ügyben, de további munkára és közös fellépésre van szükség. “Nagy zsidó közösség van Magyarországon, és törődünk velük” – mondta az izraeli miniszter.
Jakab István, a magyar parlament elnökhelyettese beszédében kiemelte a két nép barátságát és együttműködését az emberi, gazdasági, kulturális és oktatási kapcsolatokon keresztül. A Jobbik antiszemitizmusára utalva közölte, hogy “senkinek nincs joga egy népet megsérteni. Meggyőződésem, hogy ezt (a jelenséget) a magyar közéletből ki kell törölni.”
Jakab István hangsúlyozta a közös múltat, mint mondta a “magyar történelem során együtt küzdöttünk az 1848-49-es szabadságharcban, az első világháborúban. A zsidóság magyarnak érezte magát, és hazájának tekintette Magyarországot, ez az együttműködés alapja. A zsidóság, a zsidó emberek 1956-ban is fellázadtak a zsarnokság, a kommunisták ellen” – tette hozzá a parlament alelnöke.
Az izraeli kormány és a Likud párt képviseletében megjelent Cahi Hanegbi külügyminiszter-helyettes is, aki elmondta, hogy Nagy Andor nagykövettel ápolt különleges emberi kapcsolatai miatt tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a fogadáson.