Népirtás vádjával kezdődött per egy dzsihadista ellen Párizsban
Népirtás vádjával kezdődött per a párizsi különleges esküdtszéken hétfőn egy francia állampolgárral szemben, amiért részt vett Szíriában a jazidi vallási kisebbség elleni bűntettekben.

Az 1984-ben született Sabri Essid feltehetően már nem él, így távollétében folytatják le a pert. A felperes három jazidi nő, közülük kettő tanúskodik.
A vádlott 2014-ben csatlakozott az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez Szíriában, és feltehetően 2018-ban meghalt ismeretlen körülmények között. Mivel nincs hivatalos bizonyíték a halálára, szökésben lévőnek tekintik, és így távollétében is bíróság elé állítható.
Clémence Bectarte, a három felperes és nyolc gyermekük ügyvédje szerint a pernek lehetővé kell tennie, hogy “másképp is értelmezzük az Iszlám Állam által elkövetett bűncselekményeket“, amelynek tagjait általában terrorista cselekményekért ítélik el.
“Fontos, hogy ez a per ráirányítsa a figyelmet azokra a súlyos jogsértésekre, amelyeket a civil lakosság ellen követtek el, különösen a jazidi lakosság ellen irányuló népirtó politikára“
– hangsúlyozta az ügyvéd.
Ez a kurd nyelvű kisebbség, egy iszlámot megelőző vallást követ, Irak és Szíria északi részén él, és az Iszlám Állam dzsihadistái által ellenőrzött területeken szexuális erőszak, emberrablás, rabszolgaság és egyéb embertelen bánásmód áldozatává vált, mivel a dzsihadisták eretneknek tekinti őket.
Az Iszlám Állam 2014. augusztus 3-án összehangolt támadást indított az iraki Sinjar régió ellen, ahol 400 ezer tagja élt ennek a kisebbségnek. Tagjaikat megölték, elfogták vagy száműzték. A nőket és gyermekeket jelentős számban fogolyként Szíriába vitték.
A nyomozást végző vizsgálóbírók szerinta férfi, akinek harci neve Abu Dozsanah al-Faranszi volt, “teljes mértékben részt vett az Iszlám Állam által a jazidi közösség ellen folytatott rabszolgaságpolitikában, és személyesen hajtotta végre azt.”
A vád szerint a dzsihadista több jazidi foglyot vásárolt meg az emberpiacokon, “szexuális rabszolgaságnak” vetette alá őket, “ismételt és rendszeres erőszakot” követett el rajtuk, és “rossz bánásmódban” részesítette őket azzal, hogy nem adott nekik sem elegendő vizet, sem élelmet.
A francia dzsihadistát 2009-ben öt év börtönre ítélték, mert csatlakozott terrorista bűnszervezethez. A férfi az első franciaországi dzsihadista támadást végrehajtó terrorista, Mohamed Merah anyja élettársának fia volt.
Az algériai-francia kettős állampolgárságú Mohamed Merah 2012. március 11-én, illetve 15-én a francia hadsereg három katonáját lőtte agyon a dél-franciaországi Toulouse, illetve Montauban városban, majd 19-én két óvodás és egy iskolás gyermeket, valamint egy fiatal rabbit lőtt le a toulouse-i Ohr Torah zsidó iskola és óvoda előtt. A magát az al-Kaida terrorszervezet tagjának mondó iszlamista március 21-én a kézre kerítésére küldött kommandósok elől elbarikádozta magát a lakásában, és másnap tűzharcban életét vesztette.
Mostohatestvére, a szabadulása után, 2014 elején utazott az iszlamisták által ellenőrzés alá vont iraki-szíriai területre, ahol felesége, három gyermekük és a nő korábbi házasságából származó fia is csatlakozott hozzá. Szerepel egy 2015. március 10-én közzétett dzsihadista propagandavideóban, amelyben arra ösztönözi 12 éves mostohafiát, hogy fejlövéssel végezzen ki egy palesztin túszt.
Feleségét, aki hazatérése óta börtönben van, tanúként hallgatják meg a per során.
Ez az első ilyen per Franciaországban, de másol Európában az utóbbi években az Iszlám Állam volt tagjai közül többeket elítéltek a jazidik elleni népirtásáért, az elsőt Németországban 2021-ben, majd tavaly Svédországban és Belgiumban.
Egy másik népirtással kapcsolatos per várhatóan 2027-ben kezdődik Párizsban, Abelnasser Benyoucef, az Iszlám Állam egyik emírje és volt felesége, Sonia Mejri ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 2015 tavaszán rabszolgaságba kényszerítettek egy 16 éves jazidi lányt.
A francia országos terrorelhárítási ügyészség, amely az emberiesség elleni bűncselekmények ügyében jár el, 11 eljárást folytat a jazidik ellen elkövetett népirtással kapcsolatban.
MTI

