„Még emlékszem” – animációs rövidfilm a holokauszt magyarországi emléknapjára

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapján, április 16-án debütál a „Még emlékszem” című rövid rövidfilm, amely egyedülálló módon kapcsolja össze a múltat a jelennel: fiatalok dolgozták fel idős emberek második világháborús emlékeit, hogy animációval és személyes történetekkel hozzák közelebb a történelmet a mai közönséghez – fogalmaz a sajtóközlemény.

Még emlékszem / I still remember

Még emlékszem / I still remember “Emlékszünk arra, amikor elvitték az édesanyánkat egy téli éjszaka a házunk udvarából. Emlékszünk, mert csak évekkel később láttuk újra. Emlékszünk arra, hogy megszökött a menetből, és hozott két almát. Emlékszünk, mert akkor már napok óta nem ettünk. Emlékszünk a sok halottra. Hogy mindenhol ott vannak az utcán.

A film az Északi Támpont Egyesület és a Személyes Történelem program együttműködésében készült, a holland Theater Na de Dam produkciós kezdeményezésének részeként, a Visegrádi Alap támogatásával. A rendező Chilton Flóra, a kreatív koncepciót Kallós Viola jegyzi, a producerek Borbás Gergő, Tóth Bálint és Czakó Adorján.

A film különlegessége, hogy animációval kelt életre egykori történeteket azok valódi helyszínein, mai budapesti környezetben. Az alkotás célja nemcsak a múlt megőrzése, hanem annak új formában való továbbadása a fiatal generációk számára.

A film szereplői:
Ambrus Virág, Kardos Kíra, Lengyel András, Lengyel Anna, Mezei Luca, Nagy Nóra Alma, Reinhardt Bora, Szuszky Gergő
Történetmesélők:
Léderer Jánosné, Robert Ratonyi, Eva Rachel Sachar, Várkonyi Tiborné
Animáció:
Zsófia Csánki, Dorottya Czinege, Henrietta Gyurika, Johanna Géczi, Szilvia Kalmár, Fatime Lieszkofszki, Tünde Nagy, Zsombor Papp, Gréta Straubinger

A „Még emlékszem” című film számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült, többek között:

  • Pápa International Historical Film Festival (2024) – Legjobb rövid dokumentumfilm
  • UNICA Filmfesztivál, Locarno – Ezüstérem
  • Rome Prisma Independent Film Award – Legjobb animáció
  • Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál – Különdíj
  • Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál – Legjobb animációs rövidfilm és Legjobb magyar rövidfilm
  • Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál – Legjobb kísérleti film
  • Hégető Honorka-díj – Különdíj
    …és további rangos fesztiválszereplések.

A film 2025. április 16-tól elérhető a Személyes Történelem program online felületein és közösségi médiacsatornáin.

[popup][/popup]