Mazsihisz: A magyarországi zsidó közösség szolidáris Izraellel

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

A magyarországi zsidó közösség szolidaritásáról biztosította Izraelt Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke csütörtökön Budapesten.

Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete, Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára és Heisler András, a Mazsihisz elnöke a budapesti Jeruzsálem parkban tartott megemlékezésen (Fotó: MTI, Balogh Zoltán)

Az I. kerületi Jeruzsálem parkban tartott megemlékezésen Heisler András úgy fogalmazott: “a magyarországi zsidó közösség tagjaiként szolidárisak vagyunk a megtámadott Izraellel, elismerjük az ország önvédelemhez való jogát és a Mindenhatóhoz fordulva imádkozunk a békéért”.

Azt mondta: Jeruzsálem Izrael fővárosa, egyben a három legnagyobb monoteista világvallás szent helye, és ma ezt a szent helyet “terroristák gyilkos rakétákkal támadják”.

Ezekben a napokban, amikor “zaklatottság”, “harag” és “gyász uralkodik a Közel-Keleten, mi magyar zsidók újra ki tudjuk nyitni a zsinagógáinkat, hogy együtt kérjünk áldást Izrael nyugalmára és csendjére, minden gyermek életére” és mindenkire, aki a békéért harcol – tette hozzá Heisler András.

Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete emlékeztetett, húsz éve támadja a Hamasz terrorszervezet Izraelt. Nincs olyan ország a világon, amely eltűrné ezt, és Izrael is elkötelezett a mellett, hogy garantálja állampolgárai biztonságát.

A nagykövet megköszönte a magyar kormánynak, hogy kiáll Izrael önvédelemhez való joga mellett, és köszönetet mondott a magyar zsidó közösségnek is, amiért kifejezik szolidaritásukat Izrael állammal és polgáraival.

A megemlékezés végén Verő Tamás főrabbi mondott imát Izrael és a világ békéjéért.

A héten körülbelül 1500 rakétát lőttek ki Izraelre iszlamista fegyveres szervezetek a Gázai övezetből. A rakétaháború hétfőn kezdődött Izrael és a gázai szélsőséges iszlamista szervezetek között, miután Jeruzsálemben összecsaptak egymással palesztinok és izraeli biztonságiak az iszlám vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyén, az al-Aksza mecsetnél. (MTI)

[popup][/popup]