Már enni se lehet a bulinegyedben a drogdílerektől

Írta: Sajó Dávid/index.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Az elmúlt hetekben mindenféle balhéktól volt hangos ismét a budapesti bulinegyed és környéke.

Fotó: 24.hu

A legutolsó eset azért okozott külön megrökönyödést, mert múlt héten a rendőrök azt a Molnár Bencét és G. Német Dánielt vitték be, és tartották zárkában hét órán át, akik évek óta az egyik leghangosabb kritikusai a bulinegyed áldatlan állapotának, és civil aktivizmussal, programokkal, párbeszéddel próbálják megoldani a környék egyre kezelhetetlenebb problémáit.

Molnár az összes útikönyvben szereplő ős-romkocsma Szimpla kommunikációs vezetője, G. Német pedig annak a  Night Embassy of Budapest projektnek a vezetője, amely évek óta azért küzd, hogy több nyugati példához hasonlóan a fővárosban is vezessék be az éjszakai polgármester intézményét.

Molnárral és G. Némettel a Szimplában találkoztunk, hogy  kicsit beszéljenek az egész rendőrségi ügy hátteréről, és az ellenük folytatott rendőrségi eljárásról. A két férfinak egyébként az volt a bűne, hogy akril alapú, rövid idő (legfeljebb 3-4 hét) után magától lekopó festékkel fújták fel a környék több pontjára, hogy “FAKE DRUG ZONE”, vagyis kamudrog-zóna. Már korábban is aktivizálták magukat ilyen feliratokkal, amelyekkel nem titkoltan az a céljuk, hogy elijesszék a bűnözőket a környékről, és felhívják a turisták, a helyiek és a rendőrség figyelmét is arra, hogy a bulinegyedet ellepték az olyan pici bűnbandák tucatjai, akik majoránnát meg sütőport árulnak kábítószernek álcázva, de mivel technikailag nem drogot árulnak, a rendőrség tehetetlen.
Ez nem drogprobléma, ez egy közterületi zaklatásokkal kapcsolatos probléma

– kezd bele Molnár, aki szerint a turisták számának növekedésével jelentek meg a piti bűnözők a környéken, akik szerinte elképesztő pénzeket csinálnak abból, hogy addig erőszakoskodnak a mit sem sejtő turistákkal, amíg rájuk nem sóznak horribilis összegekért mindenféle kamu kábítószert. “Nagyon erőszakosak, piszkálják a nőket, nem hagyják békén a turistákat. Annyira erőszakosak és pofátlanok, hogy az egyik hely tulajdonosa pár éve kezébe vette a dolgokat, és riasztópisztollyal rájuk lőtt. Az volt az első komolyabb konfliktus emiatt a környéken” – mondja G. Német, aki szerint az nem ér semmit, ha kiírják mindenhova, hogy ne vegyél drogot, hiszen a drogvásárlás mindenhol illegális Európában, ez mégsem tántorítja el az embereket.

Mindkettőjük szerint teljesen egyértelmű és látható, hogy milyen problémák sújtják a bulinegyedet, mégsem történik szinte semmi előrelépés sem a rendőrség, sem az önkormányzat, sem a helytulajdonosok részéről. Molnár szerint szándékosan hagyják lezülleni a környéket, hogy a választások előtt meg lehessen ígérni a nagy rendrakást.

Vagy a Tarlós, vagy valaki más majd bemondja, hogy rendbe tesszük az éjszakát! Viszont az, hogy a graffitizős srácokat büntetik halálra, nekem azt üzeni, hogy ezt az egész helyzetet szándékosan hagyják elfajulni. Nem hiszem el, hogy rendőrök, köztük nyomozók meg hadnagyok azzal példálóznak, hogy majoránna miatt nem lehet letartóztatni embereket

– mondja Molnár, aki külön kihangsúlyozza, hogy emiatt a jogi kiskapu miatt nem foglalkoznak a rendőrök a kamu drogárulással kapcsolatos zaklatásokkal, fenyegetésekkel, zsarolásokkal sem. G. Német hozzáteszi, hogy a helyi lakók, tulajdonosok, járókelők a rendőri fellépés ellenére minden alkalommal biztatják, segítik őket, és látványosan figyelmeztetnek mindenkit, hogy a környékükön bűnözők próbálják átverni őket.

Nem akarunk bandákat az utcákba, akiken keresztül kell verekedni magunkat, hogy bejussunk a saját helyünkre, vagy akárhová enni egyet. Nem tudsz úgy egy tésztát se enni este hét után, hogy ne lenne három kérdés feltéve a bűnözők részéről. Plusz már az arcomat is ismerik, ami külön kellemetlen

– mondja Molnár, és G. Német még annyit hozzátesz, hogy ő már elkezdett utcai harc órákat venni, ugyanis a helyi bűnbandák kettőjük rendszeres média és közösségi szereplései miatt már arcról megismerik őket. “A 444-es videó óta előre köszönnek, hogy Youtube-sztár, helló, és basztatnak, lökdösnek – és érezni a mondandójukon, hogy komolyan beszélnek.” Ha nem is félnek, azzal tisztában vannak, hogy ezek az 5-6 fős bandák komoly kárt tudnak okozni, ha elmérgesedik a helyzet.

Teljes cikk

[popup][/popup]