Magyar Péter megköszönte, hogy Polgár Judit komolyan vette a köztársasági elnöki felkérést
„Ma egyeztetést folytattam Polgár Judittal, Magyarország élő legendájával. Judit elmondta, hogy a kialakult körülményekre tekintettel nem vállalja a köztársasági elnökjelöltséget. Sajnálom, de tisztelettel tudomásul veszem a döntését” – kezdte hétfői beszédét Magyar Péter, amit azután tett közzé, hogy Polgár Judit sakkozó visszautasította a felkérését a köztársasági elnöki tisztségre.

„Köszönöm neki, hogy komolyan vette a felkérést! Köszönöm a nyitottságát, az egyenes beszédét és azt a méltóságot, amellyel ezt a helyzetet kezelte” – írta bejegyzésében Magyar Péter – szemlézte a hírt a Telex.hu.
„Sajnálom, ha az örömömből és a feltétlen bizodalmamból fakadó lelkesedésem okozta kommunikációs hibák hozzájárulhattak a kialakult helyzethez és a döntéséhez. A felelősség kizárólag engem terhel” – mondta Magyar Péter a Facebookon közzétett videójában.
Azzal folytatta, hogy a beszélgetésük után még nagyobb tisztelettel tekint Polgár Juditra. „Láttam benne azt, amiből mind tanulhatunk. A felelősséget, a méltóságot, a józanságot, az emberséget, és a hazaszeretetet, amelyek miatt kivételes elnöke lehetett volna a hazánknak” – fogalmazott.
A miniszterelnök kitért az elmúlt napokban érkezett véleményekre és kritikákra az államfőjelölés folyamatáról.
„Elismerve, hogy a folyamat nem mindenben úgy zajlott, ahogyan azt sokan helyesnek vagy ideálisnak tartották volna, szeretném ismételten hangsúlyozni, hogy ilyen tökéletes, minden ember számára támogatott folyamat soha nem lesz. De ahogy eddig is, a hibáinkból és a tapasztalatokból tanulni fogunk, tanulni fogok” – mondta Magyar, aki azonban hozzátette, hogy „kezdettől fogva javaslatokat kértünk” a magyar emberektől.
Elismételte, hogy a Tisza Párt volt az első olyan politikai közösség az elmúlt 36 évben, amely kikérte és kikéri az államfő kiválasztása során a magyar emberek véleményét. „Korábban pártalkuk és paktumok döntötték el, hogy kik közül választhat az Országgyűlés. (…) Legyen azonban mindenki számára világos két dolog. A jelenlegi szabályok szerint ideiglenesen, az új alkotmány elfogadásáig választ az Országgyűlés köztársasági elnököt és a végső döntést a jelenleg hatályos Alaptörvény szerint a magyar Országgyűlés hozza meg. Ez a felelősség a mienk, és nem is háríthatjuk át másra”.
A miniszterelnök a bejegyzésében elmondta azt is, hogy a Tisza-frakció a héten várhatóan még többször is ülésezik, ennek során megvizsgálják a beérkezett javaslatokat, meghallgatják egymás érveit, és döntenek a jelöltről, majd a javaslatot az Országgyűlés elé terjesztik.
„A Tisza-frakció olyan jelöltet fog támogatni, aki képes az egész nemzetet képviselni. Saját teljesítményéből fakadó tekintéllyel rendelkezik és független a pártpolitikai küzdelmektől”.
Beszédében azt is mondta, nem fognak támogatni olyat, aki képviselőként, miniszterként vagy más meghatározó pártpolitikai szerepben részese volt a 2026-os rendszerváltás előtti évtizedek politikájának.
A miniszterelnök azt mondta: „a következő napokban nyugodtan, felelősen és méltányosan fogunk dolgozni, olyan jelöltet keresünk, aki méltó Magyarország képviseletére, képes őrizni a nemzet egységét és valamennyi magyar ember elnökeként kívánja szolgálni a hazáját. Köszönöm a magyar embereknek a sok javaslatot és véleményt, és köszönöm Polgár Juditnak, hogy megfontolta a felkérést. Köszönjük, amit a magyar nemzetért tett” – mondta zárásként.

