Magyar kántor is énekel az amerikai elnöknek

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Nógrádi Gergely, a Frankel Leó úti zsinagóga főkántora olyan helyen léphet fel, ahol előtte még soha nem énekelt magyar művész. Donald Trump birtokán az Egyesült Államok elnökének és vendégeinek mutathatja be páratlan tudását. Mar-a-Lago megvásárlásának negyvenedik évfordulóját ünneplik majd az eseményen.

Nógrádi Gergely

Az 54 éves művész persze nem a semmiből jut el az amerikai elnök floridai rezidenciájára – írja a Blikk.

Már gyerekkorában zongorázott, trombitált, majd énekelni tanult hazai és külhoni zeneakadémiákon. Az opera- és operettirodalom számtalan nagy tenorszerepét eljátszotta, majd kántorként fellépett a komolyzene számos ikonikus helyén, például az amszterdami Concertgebouw-ban és a New York-i Carnegie Hallban. Mivel a kor előrehaladtával a hangszálak is megereszkednek, ma már inkább magas bariton a hangszíne, de ahogy ő fogalmaz, ha kell „felkapaszkodik” még tenormagasságokba.

– Az Egyesült Államokban már többször koncerteztem, leggyakrabban a nemzetközi hírű gitárvirtuóz, az Amerikában élő Gyorgy Lakatos – azaz Lakatos György – volt a partnerem. Ma már a testvéremként tekintek rá, így külön öröm, hogy az Egyesült Államok elnökének mar-a-lagói birtokán is együtt léphetünk fel – mondja Nógrádi, aki 2015-ben, Angliában megkapta az Európa legjobb kántorhangja elismerő címet.

Bár a Trump-birtokon csak december 9-én és 10-én lép fel, az előkészítés már hónapok óta tart.

Óriási megtiszteltetés egy ilyen meghívás, hiszen mégis csak a világ egyik legnagyobb hatalmú embere előtt mutatkozhatunk be. Az útlevelem másolatát már júliusban el kellett juttatnom a megfelelő szervekhez, nyilvánvaló, hogy akit odaengednek az elnök színe elé, azt nagyon gondosan leinformálják– magyarázza a washingtoni magyar nagykövetségen A Magyar Kultúra és Művészet Tiszteletbeli Követe címmel kitüntetett főkántor, aki azt is elárulja, magyar, zsidó, olasz, spanyol és amerikai dalokból áll majd a műsor, amit egy nemzetközi összetételű szalonzenekar kísér.