Ma kiderül, hogy lesz-e arkangyalos emlékmű?

Írta: Lengyel Tibor/nepszava.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Bojkottálhatja a holokauszt-emlékévet a Mazsihisz, ha mégis felépül a szobor a Szabadság téren.

Még a zsidó kerekasztal mai ülése előtt is teljesen kiszámíthatatlan a Szabadság térre tervezett ’44-es emlékmű ügye. Elképzelhető, hogy környezetének sikerül lebeszélni Orbán Viktort az ötlet megvalósításáról, és ezt be is jelenti a zsidó szervezeteknek ma Lázár János, ám az is lehet, hogy a kormány a botrány ellenére ragaszkodik a vitatott német megszállási szoborcsoporthoz. Ha így lesz, a Mazsihisz beválthatja fenyegetését és bojkottálhatja a holokauszt emlékévet. Közben egyre több zsidó szervezet utasítja vissza az állami pénzt.

Itt állítják föl az emlékművet – vagy nem.

Kiszámíthatatlan a Szabadság térre tervezett, vitatott német megszállási emlékmű jövője, kevéssel a zsidó kerekasztal mai ülése előtt is. Elképzelhető, hogy az e kérdésben is a döntést magának fenntartó Orbán Viktort sikerül lebeszélni az ötlet megvalósításáról. Ugyanis – mint megírtuk – a miniszterelnök közvetlen környezete és a tágabb jobboldal is erős nyomást gyakorol Orbánra, hogy lehetőleg végleg mondjon le a botrányos sasos-angyalos szoborcsoportól. A 269 millió forintba kerülő emlékmű értesüléseink szerint az Orbán-Putyin paktumhoz hasonló “identitásválságot” okozott a Fidesz-KDNP frakciószövetségen belül is, mert sokak számára alapvetően “vállalhatatlan” egy ilyen, a történészek egy része szerint történelemhamisító szobor, másokat pedig az ez elleni “össztűz” győzött meg arról: visszakozni kell, különben a negatív következmények tematizálhatják a kampányt, és befolyásolhatják a Fidesz választási eredményét. Az is lehet, hogy Orbán mégis kitart a vitatott emlékmű mellett: ez esetben akár a 70. évfordulóra, március 19-re elkészíthetik az alkotást, de az is lehet, annyit “engednek”, hogy a választás utánra halasztják az avatót.

Tegnap, a kormányülés után Giró-Szász András a témában csak annyit mondott: “döntés nincs, a Miniszterelnökség és a magyarországi zsidó szervezetek között csütörtök délután lesz egy találkozó”, és ha bármilyen megállapodás születik, tájékoztatják arról a sajtót. Vagyis a Miniszterelnökséget vezető Lázár János és a Zsidó Közösségi Kerekasztal résztvevőinek egyeztetésén kiderülhet minden. A kormányzat részéről a makacs ragaszkodás mindenesetre súlyos következményekkel járhat. A Mazsihisz ugyanis – más, Szakály Sándor Veritas-igazgató “idegenrendészeti” kijelentése és a Sorosok Házával összefüggő aggályai mellett – az emlékmű miatt kilátásba helyezte a holokauszt emlékév programjainak bojkottját.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]