Letartóztatták a Josh Shapiro rezidenciáját felgyújtó férfit
Letartóztattak egy 38 éves férfit az amerikai Pennsylvania állam kormányzójának rezidenciája ellen elkövetett gyújtogatás miatt – közölték a helyi hatóságok.

Kép forrása: BÍrósági dokmentum
Cody Balmer ellen várhatóan gyilkossági kísérlet, terrorizmus és gyújtogatás miatt indítanak eljárást – jelentette be vasárnap a Dauphin megyei kerületi ügyész.
A férfit Harrisburg városában fogták el. A hatóságok közlése szerint Balmer egy házi készítésű gyújtószerkezetet használt. Átmászott a kerítésen, betört a házba és úgy gyújtotta a tüzet, ami jelentős károkat okozott az épületben.
Balmer állítólag dühös volt Shapiro-ra, miután Pennsylvania állam elárverezte az ingatlanát.
Az eset Pészach ünnepének első estéje után történt, melyet Shapiroék a Harrisburgban található rezidenciájukon ünnepeltek.
Az eset idején Josh Shapiro kormányzó és családja az emeleten aludt. A demokrata párti kormányzója vasárnap reggel közölte, hogy az éjszaka közepén ébredt arra, hogy a hatóságok dörömbölnek az ajtón, miközben a tűz gyorsan terjedt az épületben. „Hála Istennek, senki sem sérült meg, és a tüzet eloltották” – írta a kormányzó vasárnap reggel a közösségi médiában.